A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
Vágólapra másolva!
Valenciában zsinórban hetedik győzelmét gyűjtheti be a hibátlanul rajtolt Barcelona, ez korábban egyszer sem sikerült a katalán klubnak. Olaszországban három rangadót, köztük Milan-Roma meccset rendeznek, a Bundesligában veretlenek csapnak össze Hamburgban, míg a Premier League-ben kötelező győzelmek előtt állnak az éllovasok.

A papírforma alapján a hétvégi, 9. forduló után nem változik majd az élcsoport az angol labdarúgó Premier League-ben: az élboly tagjai egyformán olyan csapatok ellen lépnek pályára, amelyekkel szemben kötelező számukra a győzelem.

A legnehezebb dolga talán a Chelsea-nek, továbbá a Debrecen BL-riválisának, a Liverpoolnak lesz, hiszen előbbi a hetedik helyen álló Aston Villa, utóbbi pedig a nyolcadik helyével eddig várakozáson felül teljesítő, Fülöp Mártont is foglalkoztató Sunderland otthonában lép pályára. Ezzel együtt mindkét párharc a vendégek sikerét ígéri csakúgy, mint a harmadik Tottenham portsmouth-i és a negyedik Manchester City wigani szereplése.

A jelenleg második, címvédő Manchester United a Boltont fogadja szombaton, míg a forduló zárómeccsén, hétfőn két magyar érdekeltségű csapat, a Fulham (Gera Zoltán) és a Hull City (Halmosi Péter) csap össze egymással Londonban.

Premier League, 9. forduló, szombat:
Aston Villa - Chelsea 13.45
Arsenal - Birmingham City 16.00
Everton - Wolverhampton Wanderers 16.00
Manchester United - Bolton Wanderers 16.00
Portsmouth - Tottenham Hotspur 16.00
Stoke City - West Ham United 16.00
Sunderland - FC Liverpool 16.00

vasárnap:
Blackburn Rovers - Burnley 14.00
Wigan Athletic - Manchester City 17.00

hétfő:
Fulham - Hull City 21.00

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!