Vágólapra másolva!
Hiába dohogott Sir Alex Ferguson a meccs időpontja miatt, a listavezető Manchester United a korai kezdés ellenére, Cristiano Ronaldo és Rio Ferdinand nélkül is könnyedén győzött a kiesés ellen küzdő Middlesbrough otthonában a 35. Premier League-forduló nyitányán. Szintén nyert a Chelsea és az Arsenal is: előbbi a Gera Zoltánnal felálló Fulhamet verte otthon, míg utóbbi a Portsmouth vendégeként diadalmaskodott.

Ferguson soha nem rejti véka alá a véleményét, amikor úgy érzi, hogy csapatát valamilyen méltánytalanság érte. A Manchester United skót edzője ezúttal azért jött ki a sodrából, mert futballistáinak a tévéközvetítés miatt 13.45-kor kellett játszaniuk a Middlesbrough-val, így a menedzser szerint kevés idejük volt rá, hogy kipihenjék a szerdai, Arsenal elleni BL-mérkőzés fáradalmait.

"Az ember azt hinné, hogy a döntéshozók az irodáikban figyelembe veszik a csapatok érdekeit, de úgy látszik, ez nem így van" - fakadt ki a meccs előtt Ferguson, de mint kiderült, nem volt különösebb oka az aggodalomra, a MU Cristiano Ronaldo és Rio Ferdinand nélkül is 2-0-ra nyert a Middlesbrough otthonában.

A 25. percben Giggs góllal hálálta meg, hogy a múlt héten az év legjobbjának választották meg a Premier League játékosai: 18 méterről ballal vette be a bal alsó sarkot, Jones kapus mozdulni sem tudott a labdára.

Noha a Borónak voltak jobb periódusai az első félidőben, és Vidic kezezéséért akár egy büntetőt is kaphatott volna, összességében a Manchester uralta a játékot, Scholes is Rooney többször is próbálkoztak a tizenhatoson kívülről, de pontatlanul céloztak.

A szünet után még egyértelműbbé vált a United fölénye, ami az eredményben is megmutatkozott: az 51. percben Giggs-Rooney-Park összjáték végén az ázsiai középpályás lőtte ki a hosszú sarkot.

A 19., azaz kieső helyen álló hazaiknak még a szépítésre sem nyílt valós esélyük, a címvédő így megszilárdította vezető helyét a tabellán, sőt, a kora délutáni kezdés miatt az Arsenal elleni keddi visszavágóra is több ideje maradt felkészülni...

A papírformának megfelelően sima vereséget szenvedett a Bajnokok Ligája-elődöntős Chelsea otthonában Gera Zoltán csapata, a Fulham. A magyar futballista végigjátszotta a találkozót. A szintén BL-elődöntős Arsenal is magabiztosan nyert, mégpedig a Portsmouth otthonában.

Premier Leuge, 35. forduló:
Middlesbrough - Manchester United 0-2 (0-1)
gól:
Giggs (25.), Park (51.)

Chelsea - Fulham 3-1 (2-1)
gól: Anelka (1.), Malouda (10.), Drogba (53.), illetve Nevland (4.)

Manchester City - Blackburn Rovers 3-1 (3-0)
gól: Caicedo (27.), Robinho (34.), Elano (45., 11-esből), illetve Andrews (66.)

Portsmouth - Arsenal 0-3 (0-2)
gól: Bendtner (13., 41., a másodikat 11-esből), Vela (56.)
kiállítva: Pamarot (78., Portsmouth)

Stoke City - West Ham United 0-1 (0-1)
gól: Tristan (33.)

Tottenham Hotspur - West Bromwich Albion 1-0 (1-0)
gól: Jenas (43.)

Wigan Athletic-Bolton Wanderers 0-0

vasárnap:
Liverpool - Newcastle United 14.30
Sunderland - Everton 17

hétfő:
Aston Villa - Hull City 21

Az állás:
1. Manchester United 34 63-23 80 pont
2. Liverpool 34 66-26 74
3. Chelsea 35 59-21 74
4. Arsenal 35 63-32 68
5. Aston Villa 34 50-44 55
6. Everton 34 48-36 53
7. West Ham United 35 39-38 48
8. Manchester City 35 56-46 47
9. Fulham 35 35-31 47
10. Tottenham Hotspur 35 42-41 47
11. Wigan Athletic 34 31-38 42
12. Bolton Wanderers 35 40-51 39
13. Stoke City 35 33-50 39
14. Portsmouth 35 35-53 38
15. Blackburn Rovers 35 38-58 37
16. Sunderland 34 31-46 35
17. Hull City 34 37-59 34
18. Newcastle United 34 37-53 31
19. Middlesbrough 35 25-51 31
20. West Bromwich Albion 35 33-64 28

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!