Vágólapra másolva!
Hazai 1-1-es döntetlennel kezdte meg Európa Liga-szereplését a Videoton labdarúgócsapata, amely a selejtező 2. fordulójának első mérkőzésén a szlovén NK Maribort fogadta Győrött.

Eredmény, Európa Liga-selejtező, 2. forduló, első mérkőzés:
Videoton (magyar) - NK Maribor (szlovén) 1-1 (0-1)
Győr, 5000 néző
v.: Viktor Svecov (ukrán)
Videoton: Bozovic - Andic, Lipták, Horváth G., Elek Á. - Sándor Gy., Farkas B., Polonkai (Djordjic, 46.) - Gosztonyi (Nikolic, 82.), Vujovic (Lencse, 46.), André Alves
Maribor: Pridigar - Rajcevic, Viler, Andjelkovic (Dzinic, 80.) - Volas, Bacinovic, Mertelj, Cvijanovic (Jelic 92.), Mezga (Illicic, 71.) - Marcos Tavares, Mejac
gól: Horváth G. (79.), illetve Mezga (30.)
sárga lap: Alves (73.), Lipták (87.), illetve Mejac (45.)

Miután a fehérvári csapat pályáján gyepcsere történt, a Videoton kénytelen volt albérletbe költözni,s Győrben fogadni első Európa Liga-ellenfelét. Nem lehet azt mondani, hogy a szlovénok önbizalomhiány nélkül utaztak volna Magyarországra, Darko Milanic, az NK Maribor vezetőedzője egyszerűen azt mondta, mindent tud az ellenfélről, s mindenben a Videoton fölé kerekednek majd tanítványai.

"Jól ismerjük ellenfelünket. A Videoton egy olyan csapat, amely játszani akarja a futballt, és amely az erősítéseknek köszönhetően még ütőképesebb lett, és minden bizonnyal be akar majd darálni minket hazai pályán. Mi viszont arra készülünk, hogy meglepjük a magyar csapatot" - fogalmazott Milanic

Mezey György, a Videoton szakvezetője erős, az európai középmezőnyhöz tartozó csapatként jellemezte a Maribort, s úgy vélte, a csapat támadójátéka és eredményessége egyértelműen a brazil csatártól, Tavarestől függ. A kezdőcsapatban igazi meglepetés nem történt, ahogy várni lehetett, a kapuba az új szerzemény, Bozovic állt, de pályára került Gosztonyi is.

Az iramra nem lehetett panasz az első félidőben, a magyar bajnoki ezüstérmes birtokolta többet a labdát, de igazán nagy helyzetet nem alakított ki. A 30. percben is a fehérváriak forgolódtak a szlovénok kapuja előtt, de a Maribor egy megszerzett labda után remek kontrát vezetett, melynek végén Mezga betalált Bozovic kapujába. A bekapott gól után a Videoton továbbra is többet vállalt mint ellenfele, de gólt nem szerzett.

A szünetben Mezey György két játékossal frissített, egyértelműen a támadójátékot erősítvén. A második játékrészben be is szorult a Maribor saját térfelére, de hiába próbálkoztak a piros-kékek, a szlovén kapus rendre a helyén volt, ha pedig nem, akkor a kapufa segítette ki a vendégcsapatot. A 78. percben a sokadik fehérvári szöglet után megtört a jég: Horváth Gábor helyezett 11 m-ről a hálóba. Az 1-1-es végeredménynek a Maribor örülhet jobban, de nem tűnik reménytelennek a Videoton továbbjutása sem.

Első félidő

Elkezdődött a mérkőzés. Az 5. percben Tavares beadása okozott veszélyt, de Cvijanovic lemaradt a labdáról. A Videoton irányította a játékot, a szlovének a szélre kihúzódó Tavares révén próbáltak kreatív támadójátékot bemutatni, de a beadásokat a magyarok belső emberei ügyesen tisztázták.

A 16. percben Sándor kapott tökéletes indítást a 16-oson belül, Andjelkovic becsúszott, de csak a magyar lábát találta el, a játékvezető azonban továbbot intett.

A 26. percben Sándor 25 méteres lövése egy védőről pattant szögletre. A sarokrúgást követően Horváth fejelhetett 10 méterről, de saját társát, Vujovicot találta el. Egy perc múlva Viler 24 méteres lövése szállt magasan a léc fölé.

A 30. percben egy gyors ellentámadás végén Mezga elé került a labda, aki ballal kilőtte a bal alsó sarkot (0-1). A gól alaposan megfogta a Videotont, a Maribor átvette a meccs irányítását, a 37. percben egy újabb Tavares-beadást Liptáknak kellett kivágnia Cvijanovic elől.

A félidő utolsó percében Vujovic előtt adódott nagy lehetőség, de lövésébe belevetődött egy védő, a lecsorgó labdát pedig Andic futtából, 22 méterről a jobb kapufa mellé bombázta.

2. félidő:

Folytatódott a mérkőzés, a félidőben Mezey György kettőt is cserélt: Polonkai és Vujovic helyére Djordjic, illetve Lencse állt be. A váltás egyértelműen jelezte, támadójátékot vár csapatától a szakvezető.

Az 56. percben Gosztonyi jobb oldali szabadrúgása teljesen üresen találta Horváthot, a védő azonban a földre fejelte a labdát, amely a háló tetejére pattant. A 60. percben Sándor nagy lövését csak kiütni tudta Pridigar, szerencséjére a védők kisegítették, s felszabadítottak Lencse elől. lendületben maradt a Videoton, Gosztonyi sokadszor húzta meg a jobbszélen, beadása teljesen üresen találta Sándort, aki nagy ziccerben a léc fölé lőtt.

A 66. percben Lipták 30 méteres bombáját védte bravúrral Pridigar. Öt perc múlva Djordjic szöglete a menteni igyekvő Viler lábáról a lécre pattant, még szerencséjse sem volt a Vidinek. Válaszul Tavares lőtt 26 méterről, Bozovic könnyedén védett.

A 79. percben góllá érett a mezőnyfölény: a hazaiak legjobbja, Gosztonyi adott középre jobbról, a kapus rosszul jött ki, az elpaskolt labdát Horváth az ötösről lőtte az üres kapu közepébe (1-1). Az utolsó percben még Mertelj 20 méteres lövése okozhatott volna gondot, de Horváth remekül blokkolt.

A végeredmény 1-1 lett, a Videoton a kapott gól miatt nehéz visszavágóra számíthat egy hét múlva. Az, hogy továbbjutása esetén melyik csapattal találkozik a magyar bajnoki ezüstérmes, már pénteken kiderül, ugyanis ekkor sorsolnak az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) nyoni székházában.

További eredmények, Európa Liga, selejtező, 2. forduló:
Atiru (kazah) - Győri ETO 0-2 (0-1)
WIT Georgia (grúz) - Baník Ostrava (cseh) 0-6 (0-1)
FK Tauras (litván) - APOEL FC (ciprusi) 0-3 (0-0)
FK Rabotnicski (macedón) - Mika (örmény) 1-0 (0-0)
Valletta (máltai) - Ruch Chorzów (lengyel) 1-1 (0-1)
OFK Beograd (szerb) - Torpedo Zsodino (fehérorosz) 2-2 (1-1)
Gorica (szlovén) - Randers FC (dán) 0-3 (0-0)
FK Ventspils (lett) - FK Teteks (macedón) 0-0
Olimpia Balti (moldovai) - Dinamo Bucuresti (román) 0-2 (0-1)
MyPa (finn) - Sant Juliá (andorrai) 3-0 (1-0)
IF Elfsborg (svéd) - FC Iskra (moldovai) 2-1 (0-0)
Austria Wien (osztrák) - Siroki Brijeg (bosnyák) 2-2 (0-1)
FC Zesztafoni (grúz) - Dukla (szlovák) 3-0 (1-0)
Honka Espoo (finn) - Bangor City (walesi) 1-1 (1-0)
Dinamo Minsk (fehérorosz) - JK Sillamäe (észt) 5-1 (2-0)
FK Baku (azeri) - Buducnost Podgorica (montenegrói) 2-1 (0-1)
Anorthoszisz Famaguszta (ciprusi) - HNK Sibenik (horvát) 0-2 (0-1)
Stabaek (norvég) - Dnyepr Mogiljev (fehérorosz) 2-2 (1-2)
Molde (norvég) - FK Jelgava (lett) 1-0 (0-0)
Gefle IF (svéd) - Dinamo Tbiliszi (grúz) 1-2 (0-1)
FC Lausanne (svájci) - FK Borac (bosnyák) 1-0 (1-0)
Kalmar FF (svéd) - Dacia Chisinau (moldovai) 0-0
Differdange (luxemburgi) - Spartak Zlatibor (szerb) 3-3 (2-2)
Cercle Brugge (belga) - TPS Turku (finn) 0-1 (0-1)
Levszki Szófia (bolgár) - Dundalk (ír) 6-0 (3-0)
FC Siauliai (litván) - Wisla Kraków (lengyel) 0-2 (0-0)
FC Utrecht (holland) - KF Tirana (albán) 4-0 (3-0)
Bröndby (dán) - FC Vaduz (liechtensteini) 3-0 (0-0)
Maccabi Tel-Aviv (izraeli) - Mogren Budva (montenegrói) 2-0 (0-0)
Besiktas (török) - Vikingur (feröeri) 3-0 (1-0)
Zrinjski (bosnyák) - SP Tre Penne (San Marinó-i) 4-1 (4-1)
FK Suduva (litván) - Rapid Wien (osztrák) 0-2 (0-1)
Besa Kavaje (albán) - Olimpiakosz (görög) 0-5 (0-2)


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!