Vágólapra másolva!
Nem okozott nagy meglepetést a Primera División őszi szezonja, hiszen a várakozásnak megfelelően az élen az FC Barcelona és a Real Madrid külön versenyt vív az elsőségért. A két nagyágyú mögött viszont már érdekesebb a helyzet, a harmadikat és a nyolcadikat mindössze hat pont választja el egymástól.

Azok után, hogy az FC Barcelona az előző idényben régen látott fölénnyel végzett az élen, sokan azt gondolták, hogy Josep Guardiola együttese képtelen lesz megismételni ezt a teljesítményt, azonban a katalán csapat egyelőre semmi jelét nem adja visszaesésnek, a világ legjobb játékosa, Lionel Messi vezérletével egyszerűen nem tud hibázni.

A Barcelona 15 forduló után még veretlen, és két ponttal vezet a szintén remekül teljesítő Real Madrid előtt, a két együttes rangadóját pedig ismét a katalánok nyerték. Guardiolának zökkenőmentesen sikerült beépíteni a csapatba a nyáron megvett Zlatan Ibrahimovicot, aki kifejezetten jó igazolásnak tűnik, már 11 gólnál tart, de az összjátékból is kiveszi a részét, ami elődjére, Samuel Eto'óra nem volt annyira jellemző.

A Barcának az sem jelent problémát, hogy Thierry Henry nincs jó formában, hiszen így legalább a fiatal Pedro is egyre több lehetőséget kap, s a saját nevelésű támadó rendre élni is tud ezzel. Guardiola elképesztő érzékkel nyúl a tartalékokhoz, ami persze nem meglepő, figyelembe véve, hogy korábban a fiatalokkal dolgozott, vagyis jól ismeri az ott futballozó játékosokat.

Könnyen lehet, hogy januárban ismét előhúz valakit az utánpótlás soraiból, amikor Seydou Keita és Yaya Touré sem áll a csapat rendelkezésére az Afrika-kupa miatt. A Barcának azonban ezúttal annyival nehezebb a dolga, mint egy évvel ezelőtt, hogy most a Real Madrid sokkal erősebb.

Egyrészt a nyáron rekordösszeget költött annak érdekében, hogy megfelelően megerősítse keretét, és a szupersztárok (Cristiano Ronaldo, Kaká, Karim Benzema, Xabi Alonso) érkezése jót tett a csapatnak, másrészt a remek szereplésben jelentős része van Manuel Pellegrininek is.

Pedig amikor a spanyol kupából kiesett az együttes az Alcorcón ellen, akkor még az edző menesztése is felmerült, de most már úgy tűnik, hogy az a kudarc inkább megerősítette Pellegrinit a pozíciójában.

A chilei szakember elég bátor volt ahhoz, hogy a korábban érinthetetlennek tartott Raúlt a kispadra ültesse: a támadó ugyan csak egyetlen bajnokiról hiányzott az ősszel, ám mindössze hatszor volt kezdő. Pellegrini ezen kívül megtalálta Marcelo igazi helyét is, és nem balhátvédként, hanem balszélsőként szerepeltette a brazilt, aki már öt gólpasszt is adott. Persze az sem jött rosszul a mesternek, hogy ha a csapatjáték döcögött, akkor mindig akadt egy olyan klasszis, aki egy villanással el tudta döntetni a meccset.

A 16. forduló párosítása:
szombat:
Valencia - Espanyol 18.00
Barcelona - Villarreal 20.00
Atlético Madrid - Sevilla 22.00

vasárnap:
Sporting Gijón - Málaga 17.00
Getafe - Real Valladolid 17.00
Racing Santander - Tenerife 17.00
Almería - Xerez 17.00
Real Zaragoza - Deportivo La Coruna 17.00
Real Mallorca - Athletic Bilbao 19.00
Osasuna - Real Madrid 21.00


A két sztárklub jelenleg kiemelkedik a mezőnyből, pedig nem sok hiányzott ahhoz, hogy a Sevilla tartsa a lépést velük. Az andalúziai együttes a Real Madridot legyőzte (a Barca elleni rangadó még hátravan), azonban a kiscsapatok ellen nagyon sok pontot veszített hazai pályán. Luís Fabianóék otthon csak döntetlent játszottak az Espanyollal, a Valladoliddal és a Málagával is. Pedig ha ezt a három mérkőzést hozza, akkor most ugyanannyi pontja lenne, mint a Realnak. A sevillaiak játéka egyébként nem sokat változott az elmúlt években, továbbra is elsősorban a remekül cselező, szélvészgyors szélsőkre építenek (Jesús Navas, Diego Capel, Diego Perotti), ám míg a védekezésük kiváló, hiszen csak a Barcelona kapott kevesebb gólt, addig a támadó részleg lehetne még eredményesebb.

A Valencia helyzete sokban hasonlít a Sevilláéra: Unai Emery együttese sokkal előrébb is tarthatna, ha egy kicsit jobban koncentrál. A csapatnak ugyanis négy olyan mérkőzése is volt, amikor az utolsó tíz percben kapott góllal veszített pontot vagy pontokat, és míg a Real Madrid ellen ez nem szégyen, addig a Gijón vagy az Mallorca ellen hazai pályán megengedhetetlen. A hírek szerint egyébként az együttes gólvágója, David Villa kritizálta is Emeryt, aki gyakran túlságosan is a megszerzett előny megtartására törekszik, nem pedig arra, hogy a Valencia újabb gólokat szerezve bebiztosítsa a három pontot.

A Valenciának és a Sevillának így is minden esélye megvan arra, hogy ott legyen az első négyben, mert közvetlen üldözőik egyike sem tűnik elég erősnek - ráadásul többségük számára már az Európa Ligába való bejutás is siker lenne. A jelenleg ötödik Mallorcát például a szezon előtt kiesőjelöltnek tartották, ehhez képest a csapat hazai pályán eddig ugyanúgy 100 százalékos, mint a Barcelona és a Real Madrid.

Tény, hogy a mallorcaiak sorsolása szerencsés volt, hiszen sorra fogadták a gyengébb ellenfeleket, de Gregorio Manzano edző így is kisebbfajta csodát tett, hiszen a rossz anyagi helyzet miatt az együttestől nyáron rengetegen távoztak. De meglepetés a Deportivo előkelő helyezése is. A galíciai együttes nem játszik valami szépen, ám annál hatékonyabb: nyolc győzelméből öt 1-0-s siker, és a gárda nyolc mérkőzésen nem kapott gólt - találatai többségét pedig pontrúgás után szerezte. A csak baszk játékosokat alkalmazó Athletic Bilbao továbbra is tartja magát a középmezőny első felében, akárcsak a Getafe, amely eddig még egyetlen döntetlent sem játszott.

A gyenge szezonkezdet után feljövőben van a Villarreal is, amely hét forduló után még nyeretlenül állt, de azóta nyolc mérkőzésből hatot megnyert. A sárga mezesek egyébként az első fordulókban sem játszottak rosszul, de akkor semmi sem sikerült, és egyelőre a brazil sztárigazolás, Nilmar sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Feltámadásra várnak az Atlético Madridnál, de ez sehogyan sem akar megszületni. A fővárosiak az előző idényben negyedikek voltak, így az őszi visszaesés szinte teljesen érthetetlen. Az Atléticónál elsősorban a védelemmel akadnak problémák, a 15 mérkőzésen kapott 27 gól nagyon sok, és az sem segített a csapaton, hogy már három kapus is védett ebben a szezonban.

Egyelőre az edzőcsere sem hozta meg a várt eredményt, ráadásul az új mester, Quique Sánchez többször is a kispadra ültette Sergio Agüerót. Az Atlético a jelek szerint a kiesés ellen küzd majd, márpedig a tabella hátsó részében rendkívül szorosnak ígérkezik a verseny (leszámítva az utolsó, és szinte biztos kieső Xerezt, amely 15 meccsből csak egyet nyert és hat gólt szerzett): az utolsó előtti Zaragoza és a 11. Valladolid között csak négy pont a differencia.

A bajnokság állása:

1.15123036-939
2.15121240-1337
3.1593326-1330
4.1585227-1629
5.1583428-1827
6.1583419-1627
7.1582521-1826
8.1580725-2224
9.1563624-1921
10.1555515-1520
11.1537522-2616
12.1544714-1916
13.1544710-2116
14.1543815-2815
15.1535721-2714
16.1534817-2513
17.1534815-2613
18.1526717-2112
19.1533917-3512
20.1514106-287

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!