Michel Platini lesz az egyedüli elnökjelölt az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) jövő évi tisztújító közgyűlésén, így szinte biztos, hogy újabb négy évre megválasztják.
Az UEFA szerdán jelentette be, hogy más nem kandidált a posztra.
A korábbi aranylabdás francia játékos 2007-ben lett az UEFA elsőszámú vezetője, s 2011. március 22-én a párizsi kongresszuson hosszabbíthatják majd meg a mandátumát.
A negyedik Európa-bajnokság elődöntőjében 1972-ben a magyar válogatott 14 komoly helyzetet dolgozott ki a szovjetek ellen, akik csak kétszer próbálkoztak, mégis 1-0-ra nyertek. Zámbó Sándor még 11-esből sem talált be, és mivel akkor még játszottak a harmadik helyért, és azon a meccsen a belgák 2-1-re győztek, érem nélkül tért haza a csapat.