Vágólapra másolva!
Először fordult elő ebben a szezonban, hogy egy magyar idegenlégiós öt gólt szerezzen egy hónapban, a belga másodosztályban futballozó Tisza Tibor ezzel a külföldön szereplő magyarok gólkirálya lett februárban. Rajta kívül hárman is kétszer voltak eredményesek, Dzsudzsák Balázs pedig négy hét alatt hét tétmérkőzésen szerepelt klubjában, a nagy menetelés viszont sérülésbe torkollott.

Nehezen kapta el a fonalat szezon elején a nyáron Újpestről Belgiumba szerződött Tisza Tibor, akinek 11 forduló után még csak három gól állt a neve mellett. Később javult a magyar légiós teljesítménye, februárban pedig ellenállhatatlan volt: csapata hat bajnokijából ötön játszott, minden meccsen betalált, egyedül a Wetteren ellen nem, ezt viszont a Beverennek lőtt duplájával kompenzálta. Ez azt jelenti, hogy februárban öt gólt szerzett, összesen pedig már 13-nál jár, amivel harmadik a góllövőlistán, holtversenyben többek közt az egykoron az Anderlechtben és az Evertonban is megfordult kanadai támadóval, Tomasz Radzinskivel. Az Antwerpnek matematikai esélye még van a feljutásra: a csapat jelenleg nyolcadik, ám még a negyedik is részt vesz az osztályozón. Tisza ugyanakkor az idény végeztével szinte biztosan visszatér Újpestre, elvégre csak kölcsönben van Belgiumban.

A sztahanovista Juhász

Tiszán kívül még három magyar légiós szerzett legalább két gólt februárban, közülük Waltner Róbertet érdemes kiemelni, aki találataival négy pontot hozott klubjának. Az osztrák Mattersburg támadója a tavaszi szezon nyitányán a Wiener Neustadt ellen szerezte a meccs egyetlen gólját, majd két héttel később az Austria Wien ellen ő egyenlített. Mivel a Sturm Graztól csapata 4-0-s vereséget szenvedett, így idén tétmeccsen a mattersburgiaknál még csak Waltner volt eredményes, noha a bécsi Austria ellen csak csereként állt be.

A másik két duplázó, Juhász Roland és Dzsudzsák Balázs viszont a hónap sztahanovistái voltak, legalábbis ami a mérkőzések számát jelenti. Juhász hat, Dzsudzsák hét mérkőzésen szerepelt februárban. Az Anderlecht középhátvédje mind a hat találkozót végigjátszotta, és nem akármilyen ellenfelekkel szemben volt eredményes: a bajnokságban a Bruges, az Európa Ligában pedig az Athletic Bilbao ellen talált be. Dzsudzsáknak rendkívül mozgalmas hónapja volt, nem csak a hét tétmérkőzés miatt. A Hamburg elleni Európa Liga-visszavágón előbb gólt szerzett szabadrúgásból, majd reklamálás miatt kiállították, négy nappal később a Waalwijk ellen értékesített egy tizenegyest, az első félidő hajrájában pedig megsérült. A hónap magyar gólszerzői között volt még Fehér Csaba, Vadócz Krisztián, Vanczák Vilmos és Vass Ádám is - ők egyaránt egyszer voltak eredményesek.

Volt budaörsi kapus Cipruson

Nem tudott viszont gólt szerezni Priskin Tamás, aki január utolsó napján hagyta ott az Ipswich Townt a Queen's Park Rangers kedvéért, de egyelőre új klubjában sem kap túl sok lehetőséget. Február elején kétszer még szerepelt a kezdők között, de mindkétszer lecserélték a második félidőben, többször pedig nem lépett pályára a QPR-ben, amely jelenleg közelebb áll a kieséshez, mint a feljutáshoz. A londoniak jelenleg huszadikak a Championshipban, és csak három pont az előnyük a már kieső helyen álló Sheffield Wednesdayjel szemben. A csapat másik magyar játékosa, Buzsáky Ákos alapember, de a jelek szerint az ő teljesítménye is kevés ahhoz, hogy az egyesület feljebb lépjen a tabellán.

A februárban klubot váltott magyar légiósok közül Filkor Attila is bemutatkozott. A középpályást a Gallipoli igazolta le a Sassuolóból. Az Internél is megfordult Filkor februárban három meccsen szerepelt (mindháromszor csereként) a kiesés ellen harcoló csapatban.

Új névnek számít légiósaink teljesítményét részletező táblázatunkban Totka Dánielé: a kapus az Anorthoszisz Famaguszta ellen bemutatkozott a ciprusi élvonalban az APEP Picilia együttesében. A 22 esztendős kapus itthon 2006 és 2008 között a másodosztályú Budaörs kapuját védte, majd próbálkozott a svájci másodosztályú Wilben, és innen igazolt Ciprusra tavaly nyáron, de egészen mostanáig csak kispados volt.

Elméletileg immár pályára léphetne tétmérkőzésen a Werder Bremen tartalékjai között Futács Márkó is, akinek a szabályok értelmében egy évet el kellett töltenie a klubnál ahhoz, hogy bevethessék az amatőrök között. Februárban azonban a Werder II valamennyi bajnokija elmaradt a zord időjárás miatt a német harmadosztályban, így az utánpótlás-válogatott csatár debütálása egyelőre várat magára. Thomas Wolter edző szerint Futács biztosan lehetőséget kap majd.

Forrás: MTI
Edzője szerint Futács a Werderben is játszhat még ebben az idényben

Biztosan nem véd viszont már ebben a szezonban Sáfár Szabolcs, az Austria Wien légiósa ugyanis az osztrák bajnokság tavaszi rajtján megsérült. A Superfund ellen már a 22. percben le kellett cserélni, és a kapus úgy döntött, hogy megműtteti sérült vállát annak érdekében, hogy a következő idényre felépüljön. A Brescia fiatal légiósa, Varga Roland hónap közepén hazatért Olaszországból, és kölcsönjátékosként Újpestre szerződött, ahol már be is mutatkozott a Győr elleni találkozón.

A magyar légió februári teljesítménye számokban

A név után a játékos klubja, posztja szerepel, majd a hónapban játszott mérkőzései (forduló, ellenfél, eredmény, pályán töltött percek és szerzett gólok száma), végezetül a szezonbeli bajnoki összteljesítménye (mérkőzés/gól) olvasható.

Babos GáborNEC Nijmegen (holland)k22.RKC Waalwijk1-090-21/0
23.NAC Breda4-290-22/0
21.Willem II2-190-23/0
24.FC Groningen0-290-24/0
25.FC Twente1-290-25/0
Balogh JánosHearts FC (skót)kLKSt. Mirren0-1--
24.Celtic FC0-2--12/0
25.Falkirk FC3-2--12/0
26.Hamilton Academical2-0--12/0
27.Aberdeen FC1-090-13/0
Bardi GáborAPOP/Kinirasz (ciprusi)k20.Omonia Nicosia1-390-18/0
21.AE Pafosz3-366-19/0
22.Doxa Katokopiasz2-2--19/0
23.Ethnikosz Ahnasz1-3--19/0
Bodor BoldizsárRoda JC (holland)h21.Ajax Amsterdam0-464-20/2
22.Sparta Rotterdam2-188-21/2
23.AZ Alkmaar0-285-22/2
24.Heracles Almelo2-170-23/2
25.ADO Den Haag2-190-24/2
Buzsáky ÁkosQPR (angol)kp29.Peterborough0-1--24/7
30Ipswich Town1-2--24/7
31.Coventry City0-167-25/7
33.Doncaster Rovers2-190-26/7
34.Middlesbrough0-290-27/7
Dárdai PálHertha BSC (német)kp21.Werder Bremen1-2--9/0
22.FSV Mainz1-1--9/0
ELBenfica1-1--
23.SC Freiburg3-06-10/0
ELBenfica0-4--
24.TSG Hoffenheim0-2--10/0
Dzsudzsák BalázsPSV (holland)kp21.FC Utrecht2-173-20/9
22.ADO Den Haag2-090-21/9
23.Heracles Almelo1-067-22/9
ELHamburger SV1-190--
24.Sparta Rotterdam1-190-23/9
ELHamburger SV3-2571-
25.RKC Waalwijk5-145124/10
Fehér CsabaNAC Breda (holland)h21.AZ Alkmaar1-174-20/0
22.Willem II2-190-21/0
23.NEC Nijmegen2-490-22/0
24.FC Utrecht0-2--22/0
25.Sparta Rotterdam2-290123/1
Filkor AttilaGallipolli (olasz)kp24.Grosseto2-215-1/0
25.Sassuolo2-132-2/0
26.Vicenza0-5--2/0
27.Ancona1-345-3/0
Fülöp MártonSunderland (angol)k25.Wigan Athletic1-1--13/0
26.Portsmouth FC1-1--13/0
27.Arsenal FC0-2--13/0
28.Fulham FC0-0--13/0
Gera ZoltánFulham (angol)kp21.Portsmouth FC1-0--18/2
25.Bolton Wanderers0-0--18/2
26.Burnley FC3-0--18/2
KNotts County4-0--
ELSahtar Doneck2-1891
27.Birmingham City2-190-19/2
ELSahtar Doneck1-190--
27.Sunderland AFC0-090-20/2
Gyepes GáborCardiff City (angol)h29.Newcastle United1-676-5/0
30.Peterborough2-090-6/0
KChelsea FC1-490-
32.West Bromwich Albion1-190-7/0
33.Barnsley FC0-290-8/0
34.Preston North End0-345-9/0
Hajnal TamásDortmund (német)kp21.Eintracht Frankfurt2-3--8/0
22.Bayern München1-316-9/0
23. Hannover '964-128-10/0
24. FC Schalke 041-217-11/0
Juhász RolandAnderlecht (belga)h19.FC Bruges3-290123/4
25.St. Trond1-290-24/4
ELAthletic Bilbao1-190--
27. KV Mechelen2-090-25/4
ELAthletic Bilbao4-0901
28. KV Roeselare2-190-26/4
Kádár TamásNewcastle (angol)h29.Cardiff City5-18-6/0
30.Derby County0-3--6/0
31.Swansea City1-1--6/0
32.Coventry City4-1--6/0
33.Preston North End3-0--6/0
34.Watford FC2-1--6/0
Király Gábor1860 München (német)k21.Rot-Weiss Ahlen0-190-20/0
22.Greuther Fürth2-190-21/0
20.Karlsruher SC0-290-22/0
23.Alemannia Aachen3-290-23/0
24.SC Paderborn1-390-24/0
Koman VladimirBari (olasz)kp23.Atalanta0-173-10/1
24.Cagliari1-3--10/1
25.AC Milan0-2--10/1
26.Catania0-445-11/1
Korolovszky GáborArisz Limasszol (ciprusi)kp20.APOEL Nicosia0-590-13/0
21.Nea Szalamina Famaguszta2-3--13/0
22.AEL Limasszol0-090-14/0
23.Omonia Nicosia1-290-15/0
Kovács JánosLuton Town (angol)h30.Barrow FC1-090-3/1
31.Oxford United2-190-4/1
32.Eastbourne1-090-5/1
33.York City0-090-6/1
34.AFC Wimbledon1-290-7/1
35.Crawley Town1-290-8/1
Kovács DánielAPEP Picilia (ciprusi)kp 21.APOEL Nicosia1-4--12/0
22.Anorthoszisz Famaguszta0-390-13/0
23.Apollon Limasszol0-465-14/0
Köteles LászlóRC Genk (belga)k25.Standard Liege1-190-5/0
27.SC Lokeren3-190-6/0
24.KV Roeselare1-190-7/0
28.Cercle Bruges0-190-8/0
LeandroOmonia Nicosia (ciprusi)kp20.APOP/Kinirasz Pejiasz3-131-3/0
21.Enoszisz Paralimni0-045-4/0
22.Ermisz Aradippu2-026-5/0
23.Arisz Limasszol2-090-6/0
Lőw ZsoltFSV Mainz (német)h21.Borussia Mönchengladbach1-0--15/0
22.Hertha BSC1-1--15/0
23.VfL Bochum0-0--15/0
24.Werder Bremen1-2--15/0
Márkus GáborFK Austria Wien II (osztrák)kp18.FC Pax Gratkorn0-075-9/2
Nagy GáborAPEP Picilia (ciprusi)h21.APOEL Nicosia1-4--19/0
22.Anorthoszisz Famaguszta0-390-20/0
23.Apollon Limasszol0-490-21/0
Nagy ZoltánAnorthoszisz (ciprusi)k20.Doxa Katokopiasz3-090-7/0
21.Ethnikosz Ahnasz3-190-8/0
22.APEP Picilia3-0--8/0
23.APOEL Nicosia0-0--8/0
Németh KrisztiánAEK Athén (görög)cs21.Skoda Xanthi3-1--7/3
22.Panthrakikosz2-1--7/3
23.Arisz Szaloniki1-0--7/3
24.Ergotelisz1-0--7/3
Posza ZsoltErgotelisz (ciprusi)k21.Aszterasz Tripolisz4-390-7/0
22.Arisz Szaloniki1-290-7/0
23.Olympiakosz Xanthi1-1--7/0
24.AEK Athén0-1--7/0
Priskin TamásQueen's Park Rangers (angol)cs29Peterborough0-165-1/0
30.Ipswich Town1-2--1/0
31.Coventry City0-155-2/0
33.Doncaster Rovers2-1--2/0
34.Middlesbrough0-2--2/0
Pusztai OlivérAustria Kärnten (osztrák)h20.Sturm Graz0-3--4/1
21.FK Austria Wien1-4--4/1
22.KSV Superfund0-1--4/1
Róth FerencBohemians 1905 (cseh)kp17.FK Jablonec0-345-11/0
Sáfár SzabolcsFK Austria Wien (osztrák)k20.KSV Superfund4-326-16/0
21.Austria Kärnten4-1--16/0
22.SV Mattersburg1-1--16/0
Simon AndrásCórdoba CF (spanyol)cs19.Rayo Vallecano0-0--8/0
23.Villarreal CF B0-4--8/0
24.Cádiz CF1-0--8/0
25.Celta Vigo0-122-9/0
26.Elche CF2-0--9/0
Stieber ZoltánTuS Koblenz (német)kp21.Energie Cottbus1-167-15/0
22.Hansa Rostock0-018-16/0
23.Union Berlin2-320-17/0
24.FC Augsburg0-1--17/0
Szalai ÁdámFSV Mainz (német)cs21.Borussia Mönchengladbach1-021-4/0
22.Hertha BSC1-187-5/0
23.VfL Bochum0-0--5/0
24.Werder Bremen1-234-6/0
Szabics ImreFC Augsburg (német)cs21.Union Berlin0-0--10/1
22.Fortuna Düsseldorf2-0--10/1
23.Hansa Rostock1-0--10/1
24.TuS Koblenz1-0--10/1
Tímár KrisztiánPlymouth Argyle (angol)h29.West Bromwich Albion0-1--7/1
30. Reading1-2--7/1
31. Barnsley3-1--7/1
32. Swansea City1-1--7/1
33. Leicester City1-1--7/1
34. Sheffield United3-4--7/1
Tisza TiborRFC Antwerp (belga)cs19.FC Dender1-3--16/8
25.RFC Liege2-089117/9
26.KSK Ronse2-290118/10
20.Wetteren0-190-19/10
27.KS Beveren3-187220/12
28.KVSK United1-185121/13
Torghelle SándorFC Augsburg (német)cs21.Union Berlin0-069-16/7
22.Fortuna Düsseldorf2-010-17/7
23.Hansa Rostock1-055-18/7
24.TuS Koblenz1-0--17/7
Tóth BalázsRC Genk (belga)kp25.Standard Liege1-0--12/0
27.SC Lokeren3-152-13/0
24.KV Roeselare1-1--13/0
28.Cercle Bruges0-1--13/0
Tóth Péter Nea Szalamina (ciprusi) cs 20.Ermisz Aradippu1-177-3/0
21.Arisz Limasszol3-221-4/0
22.APOEL Nicosia0-076-5/0
23.AEL Limasszol1-359-6/0
Totka DánielAPEP Picilia (ciprusi)k22.Anorthoszisz Famaguszta0-390-1/0
23.Apollon Limasszol0-4--1/0
Tőzsér DánielRC Genk (belga)kp25.Standard Liege1-090-22/6
27.SC Lokeren3-190-23/6
24.KV Roeselare1-171-24/6
28.Cercle Bruges0-163-25/6
Vadócz KrisztiánCA Osasuna (spanyol)kp21.CD Tenerife1-01-4/0
22.Sevilla FC0-14-5/0
23.Real Valladolid1-1--5/0
24.Sporting Gijón2-39016/1
Vanczák VilmosFC Sion (svájci)h19.FC St. Gallen0-190-16/0
20.FC Zürich1-190117/1
21.Neuchatel Xamax1-190-18/1
Vass ÁdámBrescia (olasz)kp24.Torino1-1--16/1
25.Piacenza1-017-17/1
26.Ascoli2-190-18/1
27.Sassuolo2-090119/2
Waltner RóbertSV Mattersburg (osztrák)cs20.SC Magna Wiener Neustadt1-190120/6
21.Sturm Graz0-490-21/6
22.FK Austria Wien1-133122/7


Légiós történetek

Az utolsó keletnémet magyarok

Az egykori NDK-ban az utolsó bajnokságot az 1990-91-es idényben rendezték, abban a szezonban három honfitársunk is játszott. Dzurják József magyar gólkirályként szerződött a Chemnitzer FC-be, de mindössze hat találkozón lépett pályára (ebből egyszer kezdőként), egy gólt szerzett, és még a szezon közben távozott. Fabulya György, aki az Energie Cottbus történetének egyik első idegenlégiósa volt, csupán nyolc bajnokin szerepelt. Disztl Péter viszont remekül védett a Rot-Weiss Erfurtban, és az együttes hatalmas meglepetésre harmadik helyen végzett a bajnokságban.

Kozma a skót klub legendája

Kozma Istvánt ugyan a Liverpool történetének egyik legrosszabb légiósaként tartják számon, a skót Dunfermline Athleticnél viszont az egyesület legendái közé tartozik. A volt újpesti középpályás 1989 szeptemberében a Bordeaux érintésével igazolt Skóciába, ahol összesen 103 találkozón (kilenc gól) lépett pályára. A Dunfermline 540 ezer fontot fizetett érte, ezzel a mai napig ő az egyesület történetének legdrágább játékosa, a szurkolók pedig beválasztották a klub történetének álomcsapatába. Első gólját éppen a Celtic ellen szerezte 1989 novemberében, ráadásul a találkozón gólpasszt is adott - a Dunfermline 2-0-ra nyert.


Kozma nagy napja

Torma erős idénye

Az 1990-es évek második felében a magyar labdarúgás egyik nagy reménysége Torma Gábor volt, aki az 1996-97-es idényben valósággal berobbant a belga futballba: a 20 esztendős csatár harmadik lett a góllövőlistán. Balszerencséjére azonban szinte egyetlen társa sem akadt, így hiába rúgott 18 gólt, ha a klub többi futballistája összesen nem szerzett ennyit: a Cercle az utolsó helyen végzett, így kiesett a legjobbak közül. Torma ezt követően a holland Rodába igazolt, de itt már nem tudta megismételni korábbi remek teljesítményét. A felvételen az FC Bruges elleni belga Szuperkupa-döntő összefoglalója látható, ahol a Cercle 5-2-re kikapott, de az első gólt Torma szerezte.

Torma-gól a Szuperkupa-döntőn

www.global-soccer.eu

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!