Tömegverekedéssel ért véget a szombati Macclesfield-Wycombe meccs az angol negyedosztályban. A találkozó már a hosszabbításnál járt, mikor több kemény belépő felpaprikázta a kedélyeket. A két csapat játékosai egymásnak estek, az első mérkőzésén bíráskodó James Adcock tehetetlen volt, ám mikor lecsillapodtak az indulatok, két hazai és egy vendégjátékost kiállított. A meccset a Wycombe Wanderers nyerte 1-0-ra.
Az Európa-bajnokságok történetében az első selejtező mérkőzést Magyarország játszotta. Az 1960-os torna előtt 1958. szeptember 28-án a Szovjetunió vendégeként 3-1-re kapott ki válogatottunk, és miután szinte napra pontosan egy évvel később 1959. szeptember 27-én a visszavágón Budapesten a később aranyérmes szovjetek 1-0-ra nyertek, így az első Eb-ről úgy maradt le válogatottunk, hogy mindössze egy gólt ért el, azt Göröcs János jegyzi.