Kapus:
Luke Steele (angol, Barnsley): az egykoron a Manchester Unitednél is megfordult kapus jelenleg a másodosztályban véd, és a hét végén azt a páratlan bravúrt hajtotta végre, hogy a Reading elleni bajnokin két percen belül két tizenegyest is kivédett.
Hátvédek:
Mathieu Peybernes (francia, Sochaux): az autógyári együttes híres arról, hogy remek utánpótlással rendelkezik, és a hét végi, Nancy elleni bajnokin ez ismét bizonyítást nyert. A találkozón a csapat fiatal jobbhátvédje, Peybernes karrierje tizenegyedik élvonalbeli bajnokiján három pontot érő gólt szerzett.
Ritchie de Laet (belga, Norwich City): a Kanárik nagyon közel álltak ahhoz, hogy már a második fordulóban megszerezzék első győzelmüket az idényben. A Stoke City ellen a Manchester Unitedtől kölcsönkapott középhátvéd kiválóan futballozott, és gólja kis híján három pontot ért csapatának.
Martin Dobrotka (szlovák, Slovan Bratislava): a pozsonyi klub tétmérkőzésen játszhatott az AS Roma ellen a múlt héten, és az Európa Liga selejtezőjében hazai pályán 1-0-ra le is győzte a rómaiakat. A védelem remekül működött, a győztes találatot pedig a középhátvéd Dobrotka érte el.
Ryan Taylor (angol, Newcastle United): a fekete-fehérek a nyáron eladták első számú balhátvédjüket, José Enriquét a Liverpoolnak, de helyettese, Taylor eddig remekül megoldja feladatát, ráadásul a Sunderland elleni helyi rangadón szabadrúgásból győztes gólt szerzett.
Középpályások:
Arjen Robben (holland, Bayern München): a bajorok számára továbbra is elsősorban a holland szélső jelenti a sikerek fő zálogát. A múlt héten a csapat mind a két találkozóján remekelt: betalált a Zürich és a Hamburg ellen is, és végig ellenállhatatlanul futballozott.
Oscar (Brazília): egészen mostanáig csak egyetlen olyan futballista volt, aki világbajnoki döntőn mesterhármast szerzett, ám a hét végén a fiatal brazil középpályás csatlakozott az angol Geoff Hursthöz. Igaz, Oscar nem a felnőttek, hanem a 20 éven aluliak között tette meg, de ez semmit nem von le teljesítményéből.
Benoit Pedretti (francia, Lille): a Ligue 1 bajnoka kissé beragadt a rajtnál, és csak a harmadik fordulóban szerezte meg első győzelmét. A Caen ellen a védekező középpályás Pedretti volt a meccs hőse, gólja mellett hatalmas mezőnymunkát végzett, amit a L'Équipe nyolcas osztályzattal jutalmazott.
David Silva (spanyol, Manchester City): a manchesteri egyesület két bajnokit is játszott a héten, hiszen hétfőn és vasárnap is pályára lépett, és mindkét meccsen győzni tudott. Ez nagy részben Silvának volt köszönhető, aki hétfőn és vasárnap is betalált, és igazi motorja volt a City támadásainak.
Csatárok:
Lionel Messi (argentin, FC Barcelona): a katalánok klasszisa szinte felkészülés nélkül játszott a Real Madrid elleni Szuperkupa-döntőkön, ám ennek ellenére ő döntötte el a párviadalt. A szerdai visszavágón előbb káprázatos gólpasszt adott Andrés Iniestának, majd kétszer is betalált.
Djibril Cissé (francia, Lazio): a római egyesület alaposan megerősítette csatársorát a nyáron, és az első tétmeccsen, a Rabotnicski Szkopje ellen a gárda gólzáport rendezett. A 6-0-s diadalból az egyik új szerzemény, Djibril Cissé két találattal vette ki a részét.