Carlos Tévez nem akart pályára lépni a Manchester City Bayern München elleni Bajnokok Ligája meccsén, ahol azért a gyepen is zajlott az élet. Az angolok bosnyák légiósa, Edin Dzeko hátulról szabálytalankodott Philipp Lahm ellen, majd elidőzött kicsit a német válogatott védőn, utána pedig bocsánatkérően még a fenekét is megsimogatta.
Az Európa-bajnokságok végjátékában négy alkalommal vett részt korábban Magyarország, és összesen 9 játékosunk szerzett gólt. Kétszer talált be Bene Ferenc, Novák Dezső, Dzsudzsák Balázs és Szalai Ádám. Dzsudzsák 2016-ban Portugália ellen szerzett kettőt, Novák 1964-ben Dánia ellen, Bene Ferenc 1964-ben az elődöntőben és a bronzmeccsen volt eredményes, míg Szalai Ádám az egyetlen, aki két különböző Eb-n örvendeztette meg hazánk szurkolóit.