Vágólapra másolva!
A Videotonnál az a cél, hogy az NB I-es keretben minél több saját nevelésű futballista legyen. Az akadémiai képzésből kiöregedett Orbán Gáspár és hét társa azért is kaphatott máris profi szerződést a klubtól, mert nem akarják, hogy a riválisok elcsábítsák őket. A fiatal focisták jelenleg a klub NB II-es csapatának tagjai, ám az első csapatot edző Paulo Sousa bármikor kiemelheti őket - ahogyan azt a hétvégén meg is tette az egyik felcsúti akadémistával.

"Ő az egyik játékosa ennek a keretnek, kiöregedett az U19-es csapatból, mások mellett szerződést kötött vele az NB II-es Videoton Puskás Akadémia. Tehetséges, fiatal játékos" - nyilatkozta az [origo]-nak az akadémiát megalapító Orbán Viktor fiáról, Orbán Gáspárról Hartyáni Gábor, az előző szezonban az NB II harmadik helyén végzett csapat edzője.

A középpályás nem akart nyilatkozni a profi szerződésről, mert - amint azt egy Orbán Gáspárral munkakapcsolatban lévő forrástól megtudtuk - úgy tartja: amíg futballistaként nem tett le eleget az asztalra, addig nincs miről beszélnie. Hogy miben erős, miben kell még fejlődnie, milyen játékos a Felcsútban és a MÁV Előrében szerepelt apjához képest, bemutatkozhat-e előbb-utóbb a bajnokcsapatban? Ezekre a kérdésekre sem edzője, sem játékostársai nem akartak válaszolni. Kovács Ferenc, a Videoton tiszteletbeli klubelnöke is csak annyit mondott, hogy "nemigen látom az NB II-es csapatot, de nyilván rászolgált, ha a keretben ott tartották".

Orbán Gáspár legutóbb múlt szombaton lépett pályára a Videoton NB II-es csapatának a Csákvár elleni edzőmérkőzésén: a szünetben állt be, és a 78. percben az ellenfél játékosa, Molnár felrúgta, a vétkest kiállították.

Forrás: Takács József/pfla.hu
Orbán Gáspár (jobbra) az NB II-ben már korábban bemutatkozott

Ugyanezen a meccsen szerepelt Szolnoki Roland is, akinek a példája mutatja, hogy akár egy nap alatt be lehet kerülni a Videoton első csapatába a felcsúti akadémiáról. Igaz, ehhez nem akármilyen szerencsesorozatra is szüksége volt a középpályásnak, akinek az edzőmeccs után szóltak, hogy menjen az első csapat edzésére, majd bekerült a Paks elleni keretbe is. Kiderült ugyanis, hogy problémák vannak a kezdőcsapatba jelölt Nagy Dániel, Polonkai Attila és Hidvégi Sándor játékengedélyével. A bajnokin aztán 3-0-s vezetésnél Paulo Sousa becserélte Szolnokit, aki így elmondhatja magáról, hogy - Izing Martin és Gyurcsó Ádám tavaszi debütálása után - ő lett a Puskás-akadémia harmadik NB I-es játékosa (a Kecskemétnek kölcsönadott Gyurcsó múlt vasárnap még gólt is lőtt a Kaposvárnak).

Szolnoki: A miniszterelnök a játékosokat egyenként ismeri

Szolnoki Roland arra számított, hogy hamarosan bemutatkozhat a nagycsapatban, arra viszont nem, hogy épp a Videoton első idei bajnokiján léphet pályára. "Már húszéves vagyok, és másfél éve az első kerettel készülök, szóval már készültem a debütálásra, de hogy ilyen gyorsan összejön, az engem is meglepett. Nagy megtiszteltetésnek tartom, és remélem, hogy lesz majd a folytatása is" - mondta az [origo]-nak a középpályás, akinek az akadémiáról csak szép emlékei vannak.

"A megalakulásakor egyből a tagja lettem, pedig nem volt egyszerű bejutni, mert nem sokan kerültek be. Szerintem meglesz a gyümölcse az ott zajló munkának, és az én esetem is mutatja, hogy minden akadémista számára nyitott az út az első csapat felé" - vélekedik Szolnoki, aki szerint az edzéseken nyújtott kemény munka után idővel szinte bárki a Videotonban találhatja magát. "Tényleg bárki, mert a Vidi II és a Vidi I között jó a kapcsolat, aki teljesít, az hamar megvalósíthatja az álmát. Baracskai Rolandnak és Elek Bencének is hamarosan sikerülhet, de nagyon sok ügyes játékos van."

Forrás: Takács József/pfla.hu
Szolnoki Rolandot vasárnap Paulo Sousa a 85. percben cserélte be

A futballista megerősítette, hogy az akadémia alapítója, Orbán Viktor miniszterelnök a szívén viseli a felcsúti intézmény sorsát. "Az ott eltöltött öt évem alatt sokszor találkoztunk, sok meccsünkre kijött, és pontosan tudja, hogy melyik korcsoporttal mi a helyzet. A játékosokat egyenként ismeri, és nagyon szimpatikus" - fogalmazott Szolnoki, aki a portugál Paulo Sousáról azt mondta: "Miután a csapathoz került, az NB II-es meccsekre kijárt, és mindenkiről tudja, hogy kicsoda, és mit tud."

A móri születésű játékos szerint, akinek húsz évesen el kell hagynia az akadémiát, az biztos, hogy a futballban folytatja. "Aki gyerekkorában úgy dönt, hogy labdarúgó akar lenni, az - ha már öt-tíz éveket beleölt a sportágba - nem fordul meg, hanem folytatja a munkát, hogy a lehető legtöbbet, például az NB I-es szereplést kihozza magából."

Arra a kérdésünkre, hogy jól döntött-e öt éve, Szolnoki azt válaszolta: "A lehető legjobb választás volt a Puskás Akadémia."




Nem véletlen, hogy az NB II-es csapat neve Videoton Puskás Ferenc Akadémia. A cél, hogy a Videoton második csapatának számító együttesbe minél több akadémista kerüljön be, akik idővel az első csapatban is lehetőséget kaphatnak. Eleinte egyetlen akadémista sem volt tagja a Videoton I-nek és II-nek, majd egyre többen bekerültek az NB II-es együttesbe, mígnem az idén harmadik helyezett csapatnak a gerincét már a felcsúti intézmény neveltjei adják. A most induló szezonban szinte már teljesen az akadémiából kikerült játékosokra akarják építeni a Videoton II-t.

Gellei Imre szakmai igazgató szerint az akadémia nem saját magának, hanem a magyar futballnak akar játékosokat nevelni: "Erre jó példa, hogy legutóbb hét-nyolc játékost alkalmasnak véltek arra, hogy a Videoton második csapata velük erősödjön, vagy Jankovics Zsolt esete, aki az ificsapatból egyből a felnőttcsapat keretébe került."

Forrás: www.puskasakademia.hu
Középen az akadémia alapítója, Orbán Viktor, tőle jobbra a szakmai igazgató, Gellei Imre

A volt szövetségi kapitány Gellei szerint Paulo Sousa is figyelemmel kíséri az akadémistákat: "A közeljövőben fogunk elétenni egy minden részletre kiterjedő elemzést, amelyben minden egyes játékosról külön írunk, a szakmai előmenetelükre koncentrálva. A fókuszban a gyorsaság, az élettan, az antropometria, de leginkább természetesen a futballtudás áll" - nyilatkozta Gellei, hozzátéve, hogy a minap profi szerződést kapott játékosok esetében is ezek a szempontok döntöttek.

"Az NB I-es csapattal is rendelkező klubok másodosztályú együtteseire speciális szabályok vonatkoznak: a kapussal együtt csak négy 23 évesnél idősebb játékos lehet egy időben a pályán" - mondta az [origo]-nak Szöllősi György, a Puskás Akadémia kommunikációs igazgatója. Ez, úgy tűnik, a dobogós Videotonnak fekszik a leginkább, hiszen a Győr II kilencedik, a Ferencváros II tizenkettedik, a Honvéd II pedig a kieső, tizenötödik helyen végzett a Nyugati csoportban. Pedig egyik forrásunk szerint a minimális cél csak az volt a Videotonnál, hogy ne égjen meg a csapat a másodosztályban, ezért bravúrnak tartják a bronzérmet Fehérváron és Felcsúton, ahol a csapat a bajnoki mérkőzéseit játssza.

Az NB I-es klubok kereteiben a versenykiírás szerint négy saját nevelésű játékosnak mindenképpen lennie kell. Mint azt Kovács Ferenctől megtudtuk, a Videotonnál az a cél, hogy minél több saját nevelésű játékos szerepeljen az első csapatban. "Az lenne a jó, ha a csapat száz százaléka az akadémiáról kerülne ki, hiszen ezért hoztuk létre, de azt nem lehet megjósolni, hogy egy évfolyamból egyszerre hány játékosnak lehet esélye erre, mert ez évről évre változik" - mondta a tiszteletbeli elnök.

A most profi szerződést kapott nyolc játékos - Balog Gergő, Farkas Norbert, Farkas Viktor, Gábor Péter, Jankovics Zsolt, Orbán Gáspár, Sándor László és Varga Tamás - tehát már az élvonalbeli szereplés reményében hagyja el a Puskás Akadémiát. Edzőjük, az U19-es csapatot eddig irányító Horváth Péter, valamint a szakmai igazgató Gellei Imre tett javaslatot arra, hogy kik kapjanak profi szerződést, és Hartyáni Gábor, az NB II-es csapat vezetőedzője ennek alapján kérte, hogy kiket igazoljon le a Videoton II, igaz, hosszú távon Paulo Sousa dönt a fiatalok sorsáról.

Az [origo] információi szerint a nyolc játékos azonos fizetést kap a Videotontól, ami relatíve alacsony, és inkább gesztusnak számít, amellyel a klub azt jelzi: számít a futballistára, és bízik benne. Ezzel a Videotonnak is az a célja, mint minden klubnak: nehogy a tehetségeket fillérekért elvigyék a riválisok. Ez az oka, hogy nemcsak az 1992-es korosztály tagjai, hanem már a korcsoportjukban meghatározó 16-17 évesek is szerződéssel rendelkeznek.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!