A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNUngvári Attila
10:20CselgáncsAbylaikhan Zhubanazar-Attila Ungvari
HUNÖzbas Szofi
11:10CselgáncsRenata Zachova-Szofi Ozbas
HUNMagyarország
16:00KézilabdaMagyarország-Angola
HUNAkilov Plylyp
20:32ÖkölvívásOleksandr Khyzhniak-Pylyp Akilov
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
José Mourinho két meg nem adott tizenegyest is megemlített a Real Madrig Málaga elleni döntetlenje után, de nem kritizálta csapatát, amelynek szerinte az volt az egyetlen hibája, hogy eltékozolta a helyzeteit.

Mourinho a meglepő döntetlen ellenére nem esett neki a csapatának. "Normális dolog, hogy egy csapat néha döntetlent játszik, néha pedig kikap egy bajnokságban. Akkor lenne okom az elégedetlenkedésre, ha azt láttam volna, hogy a csapat rossz hozzáállással játszik, de ez nem így történt, uraltuk a meccset, csak éppen kihagytuk a helyzeteket" - nyilatkozta a Real edzője a meccs után.

Mourinho a bíráskodással is foglalkozott egy sort, amikor azt mondta, hogy a játékvezető két egyértelmű tizenegyest is elnézett, a partjelző pedig kétszer is tévesen állította meg lesen az egyedül kilépő Real-játékost, de gyorsan hozzátette, a bírói tévedés része a játéknak, főleg a spanyol bajnokságban.

A Realnak a mostani döntetlen miatt csökkent a Barcával szembeni előnye, igaz, a nyolc pont még mindig elég tetemesnek mondható. Ronaldóék a hétközi fordulóban a Villarrealhoz látogatnak, amely jelenleg 17. helyen, vagyis még éppen bennmaradó helyen áll.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!