A magyar Fergusonnal szárnyal az MTK
A legjobb Fradi legyőzte a tartalékos MTK-t
"Djordje Djuric számára sajnos azért is emlékezetes marad a mérkőzés, mert egy könyöklésnél négy fogát kiverték" - közölte Garami József edző a csapat honlapján. "A szerb légiós az első félidőben kicsit megilletődötten játszott, kicsit idegenül érezte magát a csapatban. A második félidőre feljavult a játéka, látszott, hogy már ezen idő alatt is sokat lépett előre. Igyekszünk minél több játéklehetőséget biztosítani számára a második csapat meccsein és a Ligakupa-találkozón, hogy minél hamarabb ráérezzen a futballunkra."
A D csoport első fordulójában megrendezett meccset az FTC nyerte, Garami szerint megérdemelten: "A találkozón a Ferencváros futballozott jobban, megérdemelten nyerte meg az összecsapást. Több olyan játékos is pályára lépett ezúttal, aki kevesebb lehetőséget kap, őszintén szólva nem mindenki tudott élni a lehetőséggel, néhányuktól többre számítottam."