Vágólapra másolva!
A Zenit Alekszandr Kerzsakov tizenegyesével 1-0-ra győzött az Anderlecht ellen a Bajnokok Ligája harmadik fordulójában. A belgáknál Juhász Roland sérülés miatt nem volt tagja az utazó keretnek.

A meccs elején egy elmaradt kézfogás jelentett témát, 2009 augusztusában ugyanis az akkor még a Standard Liege-ben játszó Axel Witsel egy brutális belépővel eltörte az Anderlecht lengyel légiósa, Marcin Wasilewski lábát.

Wasilewski sípcsontja és szárkapocscsontja több helyen is eltört, Witsel pedig a szövetségtől nyolcmecces eltiltást, az Anderlecht-szurkolóktól pedig halálos fenyegetéseket kapott. Witsel most a Zenit tagjaként találkozott korábbi áldozatával, és bár Wasilewskit az Anderlecht elnöke és edzője is győzködte, úgy döntött, a meccs előtt nem fog kezet a középpályással.

A találkozó első helyzete az orosz válogatott csatár Kerzsakov előtt adódott a 8. percben, de mellélőtte a labdát, majd három perccel később a másik oldalon Jovanovic rontott egy nagy ziccert, amikor a visszakapott labdát hat méterről nem tudta begurítani. Az első húsz perc végén Hulk szabadrúgása suhant el kevéssel a jobb alsó mellett, majd Gillet ültette le egy pimasz csellel Criscitót, de lövés helyett passzolt - vesztére.


A második féidőben a Zenit jóval aktívabb volt, úgy tűnt, a belgáknak megfelel az iksz, de a 71. percben egy gyorsan elvégzett szabadrúgásnál elbambultak az Anderlecht-játékosok, Jovanovic pedig a vészféket meghúzva a nyakánál fogva lerántotta a gólhelyzetbe kerülő Anjukot. A megítélt tizenegyesből Kerzsakov a jobbra vetődő kapust becsapva félmagasan a kapu bal oldalába lőtt.

A csoportkörben még gól nélkül álló Anderlecht ugyan nyomott a hajrában, de De Sutter és Jakovenko sem tudta megtörni a góltalansági sorozatot, így a Zenit két vereség után nyert, a brüsszeliek pedig maradtak egypontosak.

Bajnokok Ligája, C csoport, 3. forduló:
Zenit (orosz) - Anderlecht (belga) 1-0 (0-0)
Szentpétervár, Petrovszki-stadion
v.: Bebek (horvát)
Zenit: Malafejev - Anjukov, Hubocan, Lombaerts, Criscito - Witsel, Szemak (Zirjanov, 67.), Sirokov (Bruno Alves, 76.) - Fajzulin (Bisztrov, 58.), Kerzsakov, Hulk.
Anderlecht: Proto - Wasilewski (Molins, 83.), Kouyaté, Nuytinck, Deschacht - Biglia, Kanu - Gillet, Praet (Jakovenko, 74.), Jovanovic - De Sutter.
gól: Kerzsakov (72., 11-esből)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!