Paulo Di Canio enyhén szólva sem kapott szívélyes fogadtatást az angol lapoktól, amikor kiderült, hogy a Sunderland edzője lesz, de az már most látszik, hogy az olasz nagy kedvence lesz a szigetországi médiának. A Newcastle-Sunderland meccsen egy kamera követte a szenvedélyes olasz minden megmozdulását, és ő ezt showműrorral hálálta meg: csapata góljai után valósággal kifutott a világból nagy örömében. A második gólnál még az öltönyét sem kímélte, José Mourinhót idézve csúszott térden a gyepen.
Az első gólt sprint és ugrás követte:
A másodiknál jött a térden csúszás:
A harmadiknál pedig ő is egy kupacban ugrált a játékosokkal:
A harmadik Európa-bajnokság elődöntőjében 1968-ban Olaszország és a Szovjetunió 120 perc alatt 0-0-ra végzett, a 11-es párbajt még nem alkalmazták tétmeccsen, így az akkori szabályok értelmében a továbbjutásról pénzfeldobás döntött. Érdekes, hogy erre az eseményre szinte minden ott lévő másképp emlékezett utólag, és mivel közülük már senki nem él soha nem fogjuk megtudni az igazságot, csak azt, hogy Olaszország szerepelhetett a fináléban, ahol megismételt mérkőzésen győzte le Jugoszláviát.