A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNPusztai Liza
11:15VívásLiza Pusztai-Michela Battiston
HUNSzűcs Luca
11:15VívásMartina Criscio-Luca Szucs
HUNMárton Anna
11:40VívásAnna Marton-Lucia Martin-Portugues
HUNKovács Richárd
12:20ÖkölvívásHarrison Garside-Richard Kovacs
HUNDósa Dániel
13:05VívásDaniel Dosa-Abdelrahman Tolba
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Az NB III-as focibajnokság Tisza csoportjában rendezett Cigánd-Nyírbátor (1-1) mérkőzésen a hazaiak edzője állította meg az egyik vendégakciót. A játékvezető mindkét vezetőedzőnek, illetve négy játékosnak is piros lapot adott a találkozó során.

A Nyirsegfoci.hu beszámolója szerint élvezetes mérkőzést látott a közönség, az első félidőben a hazaiak fizikai fölényben voltak, majd a szünet után meg is szerezték a vezetést.

Ezután a vendégek átvették a játék irányítását, a 61. percben a csereként beállt Pálvölgyi egyedül tört kapura, de Sánta kapus húsz méterre kifutva felvágta a csatárt. Tatár Imre játékvezető ekkor osztotta ki az első piros lapot.

A nyírbátoriak a 71. percben egyenlítettek, majd a bíró - a Nyirsegfoci.hu szerint - két szabályosnak látszó vendéggólt is érvénytelenített, és a reklamáló vendégedzőt, Fogarasi Zoltánt elküldte a kispadról.

A 80. percben a cigándiak edzője, Kocsis János a játéktérre lépve szerelte a jobb oldalon elfutó Kristófit, ezzel megakadályozva, hogy három az egy ellen vezessen gólt ígérő támadást a nyírbátori csapat. A játékvezető ezúttal is piros lap adott.

A hazaiak ezután minden létező eszközt bevetettek az eredmény tartása érdekében. A 96. percben dulakodás tört ki a játékosok között, amelynek következtében Roszelt és Popot a hazaiaktól, a vendégektől pedig a kispadon ülő Kókát állította ki a bíró, majd lefújta a meccset.

A beszámoló szerint a vendégcsapat pontokat, Jeddi Béla hátvéd pedig az egyik fogát hagyta ott Cigándon.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!