A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
Vágólapra másolva!
Carlo Ancelotti tökéletes produkcióról beszélt, Josep Guardiola viszont felmentette játékosait, és magára vállalta a felelősséget a súlyos vereségért. Edzői reakciók a Bayern-Real BL-elődöntő után.

"Nem lepett meg, hogy ennyire uraltuk a meccset, mert a játékosok remek munkát végeztek, gyakorlatilag tökéletes produkciót láttam tőlük, és ezért végtelenül boldog vagyok. Három elbukott elődöntő után fontos volt, hogy a csapat bejusson a fináléba, és ennek érdekében nagyon motiváltan készültünk a meccsre, és mindent kiadtunk magunkból" - nyilatkozta a győztes hadvezér, Carlo Ancelotti, aki külön kiemelte Gareth Bale odaadó játékát.

A Bayern edzője, Josep Guardiola azt mondta, csapata idegesen és rosszul játszott, ez pedig nem fér bele egy olyan erős csapat ellen, mint a Real. "Vállalom a felelősséget, hibás döntéseket hoztam bizonyos taktikai dolgokban. Az első félidőben semmit sem csináltunk úgy, ahogy kellett volna, és onnantól minden veszve volt már. Rosszul játszottunk, de nincs miért hibáztatni a játékosokat" - nyilatkozta a Barcelonával kétszeres BL-győztes Guardiola.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!