A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
Vágólapra másolva!
A Fehérvár FC gól nélküli döntetlent játszott szerdán az azeri Szumgajit csapatával a hazai visszavágón, így idegenbeli sikerének köszönhetően 2-1-es összesítéssel továbbjutott a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjének második fordulójából.

Rögtön a találkozó elején támadólag lépett fel a hazai csapat, amelynek több lehetősége lett volna a vezetés megszerzésére. A vendégek a félidő közepén merészkedtek először a fehérvári tizenhatos környékére, de sok veszélyt nem jelentettek Tóth Balázs kapujára. A folytatásban is a Fehérvár akarata érvényesült, amely a szünetig csak helyzetekig jutott - olvasható az MTI beszámolójában.

Fehérvár FC
Hazai pályán vívta ki a továbbjutást a Fehérvár az azeri Szumgajit ellen
Kép: MTI/Vasvári Tamás

Fordulást követően rögtön a fehérvári kapus hatalmas bravúrjára volt szükség ahhoz, hogy ne egyenlítse ki az első meccsen összeszedett egygólos hátrányát az azeri együttes. Válaszul Tobias Christensen lőtt keresztlécre egy szabadrúgást.

A vége felé a Szumgajit érezhetően többet kockáztatott a győzelem érdekében, mint tette azt az első játékrészben, de a Vidi lehetőségei is megvoltak. A hajrában a frissen beállt Ominger Gergő súlyos sérülése okozott riadalmat, onnantól kezdve a Fehérvár tíz emberrel játszott, mert nem volt több cserelehetősége. Ennek megfelelően az azeriek nagy nyomást helyeztek a hazaiakra, akik hősiesen védekezve megőrizték előnyüket, így továbbjutottak.

A magyar együttes így továbbra is veretlen az új vezetőedző, Pető Tamás irányításával, akivel eddig egy győzelem és két döntetlen a mérlege.

A Fehérvár a harmadik körben a ciprusi Omonia és a georgiai Torpedo Kutaiszi csatájának továbbjutójával csap össze, az első mérkőzést odahaza az Omonia nyerte 3-1-re, a visszavágóra csütörtökön kerül sor.

Konferencia-liga, selejtező, 2. forduló, második mérkőzés: 

Fehérvár FC-Szumgajit (azeri) 0-0
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 4204 néző, v.: Kristoffer Karlsson (svéd)
Továbbjutott: a Fehérvár FC 2-1-es összesítéssel.
sárga lap: Bedi (54.), Melnyik (62.), illetve Radovic (45.), Vujnovic (88.)
Fehérvár FC: Tóth B. - Huszti A. (Larsen, 68.), Serafimov, Csongvai, Schön - Melnyik - Katona (Kovács M., 58.), Christensen (Ominger, 82.), Bedi, Stefanelli (Pető, a szünetben) - Kovács P. (Gradisar, a szünetben)
Szumgajit: Dzsenetov - Muradov, Musztafajev (Mossi, 92.), Badalov, Radovic - Rezabala (Csahangirov, 92.), Medeiros, Abdullazada, Kehat - Vujnovic, Szadihov
 

Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!