A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
Vágólapra másolva!
Az érzelmek helyett az alapos taktikai felkészülésre helyezi a hangsúlyt a Real Madrid az Atlético Madrid elleni BL-döntő előtt. A tizedik BL-győzelmére hajtó klub helyzete nem könnyű: két kulcsembere, Pepe és Karim Benzema sem edzett a héten.

"Alaposan felmértük az Atlético erősségeit, azt is, mire képes labda nélkül" - adta meg az alaphangot Iker Casillas a Real Madrid BL-döntő előtti sajtótájékoztatójának.

Casillas már 19 évesen is védett BL-döntőben, ám "akkor még nem tudtam felmérni, mit jelent ez. Kiváltságos, aki boldoggá tehet milliókat."

Az elmúlt másfél idényben azoban nehéz idők jártak Casillasra, előbb José Mourinho tette ki a kezdőből, majd Carlo Ancelotti sem rehabilitálta teljesen, bár a BL-ben, és a spanyol kupában védhetett. "Azok után, amin keresztülmentem, nagyon büszke vagyok arra, hogy itt lehetek" - jegyezte meg a kapus.

Casillas azonban kitartott, a jutalma, hogy ismét BL-döntőben védhet. A világbajnok kapus dicsérte atléticós kollégáját, Thibaut Courtois-t, akit David de Geával együtt a jövő nagy kapusának nevezett, akik máris többek puszta ígéretnél.

Sergio Ramos az eltökéltségről szólt pár szót, az ellenfél sérült ászáról, Diego Costáról pedig annyit mondott, nem miatta aggódik, hanem a csapattársaiért. Joggal, elvégre Cristiano Ronaldo, Pepe és Karim Benzema sem teljesen egészséges. Ramos a szurkolókra is gondol, akik közül "sokan egész évben spóroltak, hogy elutazhassanak erre a meccsre."

A védő dicsérte Ancelottit, ám Casillas elejtett egy kritikus megjegyzést a Real pocsék bajnoki hajrájáról: "Hatalmas csalódás volt nem megnyerni a bajnokságot." A Real zsinórban három olyan meccsen dobott el pontokat, ahol rendre esélyesnek számított.

Ancelotti esze érthetően már a döntőn jár. "Úgy futottunk neki az idénynek, hogy itt legyünk, megnyerni a klub tizedik BEK/BL-serlegét, azaz elérni a decimát."

A győzelemhez az olasz edző szerint úgy kell játszaniuk, mint a Bayern München elleni elődöntő visszavágóján (4-0-ra nyert Németországban a Real). Aztán rátért a súlyosabb kérdésekre, a sérültek állapotára.

Cristiano Ronaldo és Gareth Bale gond nélkül edzett, ám Pepe és Karim Benzema a héten nem gyakorolt, az állapotuk felmérésében kulcsfontosságú lesz a péntek esti edzés. Ugyanez elmondható volt az Atlético gólzsákjáról, Diego Costáról is, aki azonban gond nélkül végigcsinálta a péntek esti edzést.

Ancelotti azt is elárulta, hogy nagyívű beszédek helyett inkább alaposan átbeszélték a taktikát, és a játékosok egyéni feladatait. A volt Milan-tréner a 2007-es döntő előtt azt gondolta magában, "talán ez az utolsó döntőm, szóval hadd élvezzem ki." Most is hasonlóan érez, tehát a jó hangulatra, és a pozitív motivációra épít.

Simeonéról elmondta: látszik, hogy működik a kémia közte és a játékosai közt, ezért is tudták megnyerni a bajnokságot.

A Bajnokok Ligája idei döntőjét a lisszaboni Luz-stadionban játsszák. A meccs szombat este 20.45-kor kezdődik.

Telekom TV előfizetéssel rendelkezők a TV GO-n különdíj fizetése nélkül végigszurkolhatják a 2014-es labdarúgó BL-döntőt mobilon, tableten vagy PC-n. Részletek itt: https://www.tvgo.hu/

A BL-döntőről akkor sem marad le, ha sokan tolonganak a képernyő előtt a kocsmában, vagy ha épp a kezdő sípszó előtt romlik el a tévéje: egy regisztráció és a 330 forintos "meccsjegy" kifizetése után akár mobilon is láthatja a Sport TV közvetítését. További részletek itt!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!