Vágólapra másolva!

A FIFA szerint nincs miért megismételni a vb-pályázatokat

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség etikai bizottsága nem talált semmi olyat - elsősorban megvesztegetésre utaló jelet -, ami miatt a 2018-as és a 2022-es világbajnokság rendezéséért lefolytatott pályázatot meg kellene ismételni.

A testület csütörtökön leszögezte, hogy befejezettnek tekinti a vizsgálatát. Ennek következtében a 2018-as vb rendezési joga Oroszországnál marad, a 2022-esé pedig Katarnál.

A bizottság arra igyekezett fényt deríteni, hogy egyes FIFA-tagokat megvesztegettek-e a vb-helyszínének kijelölése előtt. A The Sunday Times feltáró riportsorozatában a nyáron azt közölte, hogy számos olyan dokumentumhoz - köztük elektronikus levelekhez, bankszámla-kimutatásokhoz, átutalási bizonylatokhoz - jutott hozzá, amelyek korrupt ügyleteket bizonyítanak.


A FIFA csütörtökön jelentette be, hogy továbbra sem hozza nyilvánosságra a korrupciós vizsgálatról Michael Garcia vezetésével készült teljes jelentést, de részletek napvilágot láttak. Ilyen például az, hogy nem indul vizsgálat Joseph Blatter FIFA-elnök ellen, mivel a rá vonatkozó egyetlen konkrét állításról kiderült: nyilvánvalóan nem igaz.


A jelentés kritizálja a 2018-as vb-re beadott angol és a 2022-es tornára benyújtott ausztrál pályázatot. Előbbi esetben Jack Warner, a CONCACAF-zóna korábbi elnöke nyilvánvalóan vétett a kandidálási szabályok ellen.


Az összegzés arra is kitér, hogy gyakran nehéz megállapítani, hol húzódik a határ a lobbizás és tisztességtelen befolyásolás között. Arra is van benne utalás, hogy egyesek esetében felvetődhet, nem a FIFA etikai szabályzatának megfelelően jártak el, de ezek összességében nem befolyásolják a pályázati procedúra végkimenetelét. Garcia utal rá, hogy bizonyos - nem nevesített - személyekkel szemben etikai eljárás lefolytatását javasolja.


A testület mindemellett azt is jelezte, hogy nem minden dokumentumhoz fért hozzá.

A FIFA korrupt tevékenységével kapcsolatban legutóbb Gary Lineker emelte fel a szavát.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!