Az etikai bizottság előzőleg azzal állt elő, hogy nem talált semmi olyat - elsősorban megvesztegetésre utaló jelet -, ami miatt a 2018-as és a 2022-es világbajnokság rendezéséért lefolytatott pályázatot meg kellene ismételni. A testület csütörtökön leszögezte, hogy befejezettnek tekinti vizsgálatát. Ennek következtében a 2018-as vb rendezési joga Oroszországnál marad, a 2022-esé pedig Katarnál.
"A döntéshozói kamara elnökének mai összegzése számos helyen nagy mértékben hiányos és téves ismertetése a vizsgálati kamara jelentésében részletezett tényeknek és következtetéseknek" - fogalmazott Michael Garcia, aki emiatt a FIFA fellebbviteli bizottságához fordul.
Az etikai testület arra igyekezett fényt deríteni, hogy egyes FIFA-tagokat megvesztegettek-e a vb-helyszínek kijelölése előtt. A jelentésből csütörtökön csak részleteket hoztak nyilvánosságra, többek között azt, hogy nem indul vizsgálat Joseph Blatter FIFA-elnök ellen, mivel a rá vonatkozó egyetlen konkrét állításról kiderült: nyilvánvalóan nem igaz.
Az összegzés arra is kitér, hogy gyakran nehéz megállapítani, hol húzódik a határ a lobbizás és tisztességtelen befolyásolás között. Arra is van benne utalás, hogy egyesek esetében felvetődhet, nem a FIFA etikai szabályzatának megfelelően jártak el, de ezek összességében nem befolyásolják a pályázati procedúra végkimenetelét. Garcia ugyanakkor bizonyos - meg nem nevezett - személyekkel szemben etikai eljárás lefolytatását javasolta.
Bejelentésével Garcia arra a hírre reagált, mely szerint a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség etikai bizottsága nem talált semmi olyat - elsősorban megvesztegetésre utaló jelet -, ami miatt a 2018-as és a 2022-es világbajnokság rendezéséért lefolytatott pályázatot meg kellene ismételni.