A magyar női válogatott az írek elleni döntetlennel kezdte az Isztria-kupát, majd Ausztria és Szlovákia ellen is vereséget szenvedett. A tizenkét együttes részvételével rendezett torna utolsó mérkőzésen a hetedik hely megszerzése volt a tét Románia válogatottja ellen.
(A képet itt is megnézheti.)
"Úgy gondolom, hogy a románok elleni mérkőzés méltó lezárása volt a túrának. Már a szlovákok elleni találkozó második játékrészében is érezhető volt, hogy jól ment a csapatnak, de ezúttal meggyőzőbben játszottunk" - mondta Markó Edina az mlsz.hu-nak. "A mai mérkőzésre a maradék energiánkat is megpróbáltuk mozgósítani, hiszen sokat kivett a lányokból a korábbi három csoportmeccs. Ezúttal jobb volt a pálya talaja és nem fújt a szél, ezért jobban tudtuk a labdabirtoklásra épülő taktikánkat érvényesíteni. Külön örülök, hogy mérkőzésről mérkőzésre jobban teljesítettünk a tornán, és sikerült győzelemmel zárni az Isztria-kupát."
Eredmény:
Magyarország-Románia 3-1 (2-0)
Magyarország: Bíró Barbara - Demeter Réka, Tálosi Szabina, Gál Tímea, Tóth Gabriella - Smuczer Angéla (Rácz Zsófia 65.) - Császár Henrietta, Szuh Erika (Zágor Bernadett 77.) - Zeller Dóra (Mosdóczy Evelin 45.), Vágó Fanni, Kaján Zsanett (Sipos Lilla 65.)
A magyar gólszerzők: Vágó Fanni (3)