Budapest, 2015. május 10.
A ferencvárosi Cristian Ramirez (j) és Aleksandar Jovanovics az OTP Bank Liga 27. fordulójában játszott Ferencváros - Debrecen bajnoki labdarúgó mérkőzésen a budapesti Groupama Arénában 2015. május 10-én.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Vágólapra másolva!
A Ferencváros kivásárolta szerződéséből az NB I egyik legjobb légiósát, Cristian Ramírezt.
A Fradi.hu beszámolója szerint a Düsseldorf 20 éves ecuadori balhátvédje három évre írt alá a Magyar Kupa-győztes együtteshez, amelyben idén kölcsönben szerepelt.
Azt nem tudni, hogy a nyolcszoros válogatott játékosért mennyit kért a német klub, de a mértékadó Transfermarkt.de
700 ezer euróra (kb 217 millió forint) taksálja.
Ramírez csak a télen került a Ferencvároshoz, ennek ellenére a csapat második legjobb gólpasszadója volt a teljes szezont nézve a négy gólpasszával, míg a Magyar Kupa-győzelemből két gólpasszal és egy góllal vette ki a részét. Ramírez védő létére egyetlen sárgát sem kapott a tavaszi szezonban.