Conte két évvel tovább maradna olasz kapitány
![Antonio Conte a Juventus edzője](https://cdn.origo.hu/2023/12/8yaio6OAcaaZS0NqMc4Kg3lAaOt9YjoG2m6qhgekO3o/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY0ZTVkYzhiMzg5NDQzNmVhYjFlYmMwNzM4NjEyNjI5.webp)
A 45 éves szakember a tavalyi világbajnokság után váltotta Cesare Prandellit a nemzeti együttes élén, amely eddig öt győzelmet és három döntetlent ért el az irányításával. A jelenlegi megállapodása a jövő évi, franciaországi kontinensviadal végéig szól, de azt szeretné, ha a 2018-as oroszországi világbajnokságig vezethetné a Squadra Azzurrát.
Conte hosszabbításáról Carlo Tavecchio szövetségi elnök azt mondta, nem hozhat döntést egészen addig, amíg nem derül ki, hogy újraválasztják-e.
Szintén hatással lehet a hosszabbításra az olasz bundabotrány, amelyben a cremonai államügyészség a gyanúsítottak között nevezte meg Contét. A gyanú szerint 2011 májusában még a Siena trénereként tudott a Novara és az Albinoleffe elleni két másodosztályú mérkőzés eredményének a befolyásolásáról, mégsem jelentette a visszaéléseket, ezzel pedig szabályszegést követett el. Emiatt az olasz szövetség 2012 augusztusában tíz hónapra eltiltotta az akkor a Juventus vezetőedzőjeként dolgozó szakembert, de a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) négy hónapra csökkentette büntetését. Conte tagadta, hogy bármi szabályelleneset tett volna.