Elek: Ez már nem az Egervári-csapat
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/Q7cUf4R7N4Z-WMx-urgLrWCO0eVICUGJes2hYi_h0is/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5YTRjZDVhNTM1ZTRiZGU5N2M2MTBkZjMxZWM2YWVk.webp)
"A kijutás egy folyamat eredménye, a csapat magja pedig már az én időmben is szerepelt a válogatottban, csak azóta rutinosabb lett" - mondta Egervári a norvégok elleni pótselejtező szünetében az NSO-nak.
Egervárit, akit az előző selejtezősorozat hajrájában a hollandoktól elszenvedett megalázó vereség után rúgott ki a szövetség, pont egy játékosa cáfolta meg, ráadásul egy olyan, akivel most is együtt dolgozik: Egervárinál Elek Ákos alapembere volt a válogatottnak, most pedig klubedzőként irányítja a védekező középpályást Diósgyőrben.
A Nemzeti Sport kérdésére, hogy nem aggódnak a játékosok amiatt, hogy az Eb előtt beleszaladunk egy nagyobb vereségbe, hiszen nagyon jó csapatokkal találkozunk, Elek azt válaszolta:
"Elképzelhetetlennek tartom!
Ez a válogatott nem az, amelyik Egervári Sándorral néhány éve elkezdte a munkát,
amelyik 8-1-es vereséget szenvedett Hollandiában. Azóta sokat fejlődtünk, én sem hibázok akkorát, mint idehaza a hollandok ellen, és Guzmics Richárd sem adná el a labdát a 3. percben, mint Bukarestben."