A székesfehérvári klub szerdai sajtótájékoztatóján a norvég vezetőedző közölte, szeretnének sikeresen szerepelni a kontinentális kupasorozatban. Mint mondta, jól akarnak játszani és mindkét találkozót szeretnék megnyerni.
Úgy vélte, amennyiben a csapat kihozza magából a maximumot, akkor nem lesz probléma a továbbjutással annak ellenére, hogy keveset tudnak az ellenfélről.
A tréner elmondta, az elmúlt négy hétben jól dolgoztak a játékosok, ennek ellenére
nem várható el az együttestől, hogy százszázalékos legyen már az első találkozón.
Hozzátette, a labdarúgókon érezhető a fejlődés, minden játékos szeretne magasabb szintre lépni.
Henning Berg közölte, hogy az első találkozón az Európa-bajnokságon szerepelt Juhász Roland és Lang Ádám nem lép pályára, mindketten szombaton csatlakoznak a kerethez és a visszavágón már bevethetők lesznek.
Kovács István, a Videoton középpályása szerint a válogatott kiváló szereplését követően most a magyar klubokon a sor, hogy megmutassák magukat Európának.
A moldovaiak elleni találkozókról elmondta, becsületesen felkészültek, ennek ellenére nehéz meccsekre számít, ahol csak nekik lesz vesztenivalójuk.