Szombaton 15.30-kor rendezik Szlovákiában az év meccsét, amikor a Dunaszerdahelyi AC az új stadionjában telt ház előtt fogadja az ősi rivális Slovan Bratislavát. A László Csaba vezette, több magyar játékossal felálló DAC a hetedik, a Priskin Tamást is a soraiban tudó pozsonyi Slovan pedig a msodik a tabellán, 23 pont van a két csapat között, de ezen a meccsen ez nem számít. A találkozót az M4 sport élőben közvetíti. Hangolódjunk a DAC videójával:
Az 1988-as Európa-bajnokságot Nyugat-Németországban rendezték, és az akkori nyolc város közül idén csak Hannover nem lesz házigazda, helyette Dortmund várja a csapatokat. Továbbá (hiszen idén 24 válogatott szerepel az Eb-n nem 8) az a Lipcse, mely 1988-ban még egy másik ország, az NDK része volt, illetve a fővárosi Hertha stadionja, mely ugyan a város nyugati részében található, de az újraegyesítés előtt sem az NDK-hoz, sem az NSZK-hoz nem tartozott.