Vágólapra másolva!
A Vasas után a Ferencváros is nagyot lépett a Magyar Kupa döntője felé. Sőt, lényegében a nyolcgólos győzelemmel a zöld-fehérek formalitássá tették a visszavágót.

Magyar Kupa, elődöntő:
Ferencváros–Budafok 8-0 (5-0)
gól:
Bognár I. (13., 41.), Böde (26., 55.), Varga R. (38.), Moutari (44.), Djuricin (57., 58.)

A története során először a Magyar Kupa elődöntőjéig jutó Budafok nehézsúlyú ellenféllel találkozott: a Fradival, a Groupama Arénában. A Ferencváros hónapok óta szenved a bajnokságban, így a kupagyőzelem különösen sokat jelenthet a számára idén.

A harmadosztályú ellenféllel először elődöntőző zöld-fehérek végig fölényben játszottak, a második félidő elején például négy percen belül három gólt lőttek. Egy óra sem kellett a nyolcgólos előny kialakításáért, ekkor úgy tűnt, kétszámjegyű is lehet a különbség, ám a gólgyártás nem folytatódott.

Böde Dániel, a három duplázó egyike Forrás: MTI/Illyés Tibor

Külön említést érdemel a jó hangulat, elvégre mindkét tábor sportszerűen szurkolt a csapatának, a budafokiak a súlyos vereség ellenére éltették a csapatukat, és a hazaiak is jól fogadták az ezúttal ellenfélként visszatérő edzőt, Prukner Lászlót.

"Érdekes: hasonló helyzetből rúgtam az első gólomat, még a Fradinak a Diósgyőr színeiben" - mondta a meccs után Bognár István az M4 Sport csatornának, elismerve, hogy a második félidőben már kicsit visszavettek a csapatok. Bognár István a bajnokságban a dobogós helyek egyikét tartja reálisnak, ezért is küzdene a kupagyőzelem képében egy címért.

"Már az első meccsen eldöntöttük a továbbjutást, ez is volt a célunk, hiszen Budafokon nem olyan könnyű játszani" - mondta Thomas Doll, a hazaiak edzője.

Nyolcszor ünnepelhettek Forrás: MTI/Illyés Tibor

Prukner László számított rá, hogy a "bajnokságban döcögő Ferencváros mindent a Magyar Kupára tesz majd fel. A fél csapatot le kellett volna cserélnem, mert vonszolták magukat a pályán, volt, aki lázasan játszott, de ez nem mentség, mert olyan gólokat is kaptunk, amit még a mi szintünkön sem lett volna szabad." Az edző külön megköszönte a sportszerű szurkolást mindkét csapatnak.

Korábban a Vasas 2-0-ra verte a Mezőkövesdet. A visszavágókat május 17-én rendezik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!