Kitálalt a Barcával összeboronált afrikai Xavi

Seri
Nice's Ivorian midfielder Jean Seri (L) controls the ball during the UEFA Champions League play-off football match between Nice and Napoli on August 22, 2017 at the Allianz Riviera stadium in Nice, southeastern France. / AFP PHOTO / VALERY HACHE
Vágólapra másolva!
Jean Michael Seri, a Nice középpályása már mindenben megegyezett a Barcelonával, de klubja szabotálta az átigazolást.

Jean-Pierre Rivere elnök nemrég úgy fogalmazott, hogy „ha valaki leteszi Seri 40 milliós kivásárlási árát, akár már holnap mehet”. A hírek szerint a Nice–Napoli BL-selejtező alatt a Barca a klubnál járt, hogy véglegesítse a transzfert, de a tárgyalások elakadtak.

Jean Michael Seri, az afrikai Xavi Forrás: NurPhoto/Matteo Ciambelli/NurPhoto/Matteo Ciambelli

Megpróbálok nem gondolni rá, de nehéz elfelejteni, hogy a Barca azért volt itt, hogy véglegessé tegye az átigazolásomat” – mondta Seri, aki szerint azért nem játszott a hétvégi, Amiens ellen 3–0-ra elveszített bajnokin, mert nem tudott a futballra koncentrálni.

„Amikor megtudtam, hogy a Barca játékosa lehetek, boldogan mentem haza, aztán másnap hallottam az új híreket. Megdöbbentett, hogy hirtelen elakadtak a tárgyalások.

Tettek nekem egy ígéretet, amit aztán megszegtek. Több pénzt kértek a Barcától, mint amiben megegyeztek.”

Seri gyengén futballozott a Napoli ellen Forrás: AFP/Valery Hache

Serit Xavi utódjának szánták Barcelonában.

Az elefántcsontparti játékosról korábban Xavi is pozitívan nyilatkozott, mondván, rég nem látott ennyire tehetséges középpályást. „Már láttam magam, ahogy együtt játszok Messivel, Iniestával és a többiekkel. Boldogan olvastam, amit Xavi nyilatkozott rólam. Nagy megtiszteltetés volt, hogy egy olyan játékos, mint ő, így beszél rólam – mondta Seri, aki elutasította azt a felvetést, hogy a Napoli elleni rossz játéka miatt nem mehetett a Barcához – Nem a Napoli elleni gyenge teljesítményem áll a háttérben.

Nagy kérdés mi lesz Serivel, akit ezek után valószínűleg már nem lát szívesen a Nice. Aggódnia viszont nem kell, mert a Barcán kívül is sorban állnak érte az európai topklubok.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!