Az előző körben története legsúlyosabb vereségét szenvedte el tétmérkőzésen a holland válogatott, amikor 4-0-ra kikapott Párizsban. Ezért is volt fontos, hogy hazai pályán egy kicsit helyre billentsék a renoméjukat a bolgárok legyőzésével.
Ennek megfelelően is kezdtek, és a 7. percben Davy Pröpper góljával meg is szerezték a vezetést. A PL-újonc Brighton & Howe Albion csatára hatodik válogatott meccsén az első gólját szerezte.
A bolgárok nem sok vizet zavartak, igaz a hollandok sem dolgozták ki éppen futószalagon a helyzeteket, így csak a 67. percben tudták növelni az előnyüket Arjen Robben góljával.
Mutatós statisztika:
A kapitány gólja jókor jött, mert két perccel később szépítettek a vendégek: Kosztadinov ravasz szabadrúgása érintés nélkül landolt Cillesen kapujában.
Tíz perccel a vége előtt aztán Pröpper véget vetett az izgalmaknak, a hollandok pedig maradtak a csoport harmadik helyén, de még nem kell lemondaniuk a továbbjutási reményekről.
Dick Advocaat csapata azért nem tudott előzni, mert Svédország a vártnál talán könnyebben verte Fehéroroszországot – a vége 4-0, méghozzá idegenben.
A mieink csoportjában a középmezőny két csapata találkozott egymással, és a csoportunk negyedik helyén álló Feröer-szigetek Gilfi Sörensen 31. percben esett góljával 1-0-ra verték az ötödik helyen tanyázó Andorrát.
A H-csoport első vasárnapi meccsén Észtország, talán némi meglepetésre, hazai pályán 1-0-ra legyőzte Ciprust, Matias Käit 92. percben lőtt góljával.