A 36 éves Coulibaly két hónapja kért és kapott edzéslehetőséget Balmazújvárosban és mostanra került olyan állapotba, hogy a szakvezetés megítélése szerint már tud segíteni a csapatnak - írja a balmazfoci.hu.
A klubevezetők egyelőre az őszi szezon hátralévő részére állapodtak meg a csatárral, aki akár már a Budapest Honvéd ellen is pályára léphet. A decemberi, utolsó őszi fordulót követően természetesen hosszabbíthatnak majd a csatárral.
A középcsatár 2009 és 2013 között négy évet töltött Debrecenben, kétszer gólkirály lett az NB I-ben, illetve szerepelt a Bajnokok Ligája és az Európa Liga csoportkörében is. Távozása után egyszer már visszatért Magyarországra, 2015 novemberétől az idény végéig ismét a DVSC-t erősítette.
Coulibaly ezt megelőzően legutóbb a belga ötödosztályban szerepelt.