A Real Madrid a balul sikerült el Clásico után és három, idegenbeli nyeretlen meccsel a háta mögött érkezett Vigóba, ahol hét közben a Barcelona is csak 1-1-es döntetlent ért el. A Madridban ráadásul nem szerepelhetett sérülés miatt Sergio Ramos és Karim Benzema sem, míg Dani Carvajal eltiltását töltötte.
A Navas - Achraf, Varane, Nacho, Marcelo - Casemiro, Kroos, Modric – Isco, Bale, Ronaldo összeállításban kezdett a Real Madrid és a vendégek voltak aktívabbak az első percekben, de ez nem tartott sokáig. A Celta a 13. percben a kapufát is eltalálta Iago Aspas révén, majd több kisebb helyzet után a vezetést is megszerezte a hazai csapat.
A 33. percben Cristiano Ronaldo eladott labdája után indult a hazai kontra, amit Daniel Wass fantasztikus átemelős gólja zárt le.
A gól érdekes módon a Realnak tett jót, hiszen Gareth Bale révén öt per alatt fordított a Madrid. A walesi előbb Kroos fantasztikus kiugratása, majd Isco beadása után lőtt gólt.
A második félidőben egy CR-fejest leszámítva a Celta akarata érvényesült, a 71. percben Iago Aspas harcolt ki büntetőt, miután Keylor Navas földre vitte, de a kapus javított, védte a tizenegyest.
A hajrában Ronaldo puskázott el még egy helyzetet, majd jött a hazai bosszú, az uruguayi Maxi Gomez fejelt Navas kapujába.
Az utolsó percekben még Ronaldo bombázott az oldalhálóba, de a Celta is reklamált egy tizenegyest, végül Lucas Vázquez nyerhette volna meg a meccset, de ziccerben Blanco kapusba lőtt.
Eredmények:
Celta Vigo-Real Madrid 2-2 (Wass 33., Gomez 82. ill. Bale 36., 38.)
Villarreal–Deportivo La Coruna 1–1 (Enes Ünal 30., ill. Andone 84.)
Athletic Bilbao–Deportivo Alavés 2–0 (Etxeita 8., Aduriz 64. – 11-esből)
Leganés–Real Sociedad 1–0 (Gabriel 75.)
FC Barcelona–Levante 3–0 (Messi 12., L. Suárez 38., Paulinho 93.)
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Real Madrid | 38 | 29 | 1 | 8 | 87-26 | 61 | 95 | GY GY GY D D |
2. | Barcelona | 38 | 26 | 5 | 7 | 79-44 | 35 | 85 | V GY GY GY GY |
3. | Girona | 38 | 25 | 7 | 6 | 85-46 | 39 | 81 | GY D V GY GY |
4. | Atletico Madrid | 38 | 24 | 10 | 4 | 70-43 | 27 | 76 | GY GY GY V GY |
5. | Athletic Bilbao | 38 | 19 | 8 | 11 | 61-37 | 24 | 68 | GY D V GY GY |
6. | Real Sociedad | 38 | 16 | 10 | 12 | 51-39 | 12 | 60 | GY V GY GY V |
7. | Real Betis | 38 | 14 | 9 | 15 | 48-45 | 3 | 57 | GY GY D V D |
8. | Villarreal | 38 | 14 | 13 | 11 | 65-65 | 0 | 53 | V GY GY D D |
9. | Valencia | 38 | 13 | 15 | 10 | 40-45 | -5 | 49 | V D V V D |
10. | Deportivo Alaves | 38 | 12 | 16 | 10 | 36-46 | -10 | 46 | GY D V GY D |