Budapest, 2018. július 19.
Zsótér Donát, az Újpest (b) és Soni Mustivar, az azeri Neftci játékosa az Újpest FC - Neftci visszavágó mérkőzésen a labdarúgó Európa Liga-selejtező első körében a budapesti Szusza Ferenc Stadionban 2018. július 19-én. A magyar csapat 4-0-ra győzött és 5-3-as összesítéssel jutott a második körbe.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Nagy az öröm Újpesten, miután a lila-fehérek az azerbajdzsáni 3-1-es vereség után, a visszavágón 4-0-ra kiütötték a Neftcit, így az Európa Liga következő fordulójában a Sevillával mérkőzhetnek meg. A magyar klub edzője, Nebojsa Vignjevic a DIGI Sport híradójának azt mondta, a spanyol csapat egy másik nívót képvisel, de az ex-újpesti Enisz Bardi példája is mutatja, hogy a Megyeri útról is el lehet jutni a La Liga szintjére.
Úgy érzem, a mostani sikerünk után senki nem állíthat meg minket, talán meg sem állunk a döntőig.
Komolyra fordítva, a Sevilla egy másik szintet képvisel, mi pedig most megnézhetjük, mire megyünk egy olyan csapat ellen, amelyet máskor csak a tévében látunk vasárnaponként."
"Egykori játékosunk, Enisz Bardi eljutott a spanyol ligáig, ahol nagyon sikeres, azaz látható, hogy vannak futballisták, akik innen is bekerülhetnek jó csapatokba. Sokat tanulhatunk a Sevilla ellen, egyúttal
igyekszünk megragadni az esélyt, és legalább itt, ebben a stadionban megpróbálunk elérni valamit.
Ha lesz egy szép mérkőzésünk, az már elég lesz a számomra" – nyilatkozta a Sport 24-nek Nebojsa Vignjevic.
Kívülről könnyednek tűnt az Újpest, de ettől még kőkeményen kellett küzdenie a sikerért a Neftci ellen.
„Nem volt könnyű meccs, talán a lelátóról könnyű volt nézni, de a játékosok számára ez egy roppant nehéz találkozó volt.
Úgy láttam, az ellenfél kissé meglepődött a játékunkon, mert az első mérkőzésen nem voltunk jók.
A futballistáim minden kérésemet tökéletesen végrehajtottak, gratulálok nekik, hogy elérték ezt a győzelmet" – tette hozzá az Újpest vezetőedzője.
Az újpesti futballisták csapatkapitánya, Litauszki Róbert az idegenbeli vereség után nekiesett klubja menedzsmentjének – többek között - a szürreális utazás és az elintézetlen vízumok miatt, a visszavágón most éppen ő kezdte meg a gólgyártást.
„Én már nem szeretnék az Azerbajdzsánban történtekkel foglalkozni, annak a sztorinak vége. A mostani volt a valódi játékunk, száz százalékot kiadtunk magunkból, és boldogok vagyunk, hogy továbbjutottunk a következő körbe" – mondta Bojan Sankovic, aki Litauszki találata után, távolról igazi bombagólt lőtt.
„Felfoghatatlan, amikor a hálóba csapódott a labda, alig hittem a szememnek, hiszen nem jellemző rám, hogy ilyen csodás gólokat rúgjak. Remélem, a Sevilla ellen is lőhetek egy hasonlót – ha már egyszer sikerült, könnyebb újra megpróbálni, én pedig így is fogok tenni" – ígérte a montenegrói futballista.
A körülmények nagyon sokat számítanak, ez is befolyásolta a játékunkat, de csütörtökön megmutattuk a csapat erejét, hogy így is tudunk futballozni.
Szerintem úgy játszottunk most, ahogyan abbahagytuk a bajnokságot. Úgy gondolom, ha ezen az úton haladunk tovább, akkor ismét eredményesek leszünk" – fogalmazott a harmadik gól szerzője, Zsótér Donát.
Jövő csütörtökön máris kiderül, mire lehet képes Sevillában az Újpest.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!