Kiküldött munkatársunk jelenti Tamperéből.
Két órával az után, hogy a finnek befejezték a sajtó tájékoztatását, Marco Rossi, a magyar válogatott olasz mestere állt a kérdezők elé Tamperében. A finn sajtó elsősorban arról érdeklődött, hogyan érzi magát, hiszen Rossinak ez lesz az első mérkőzése a magyar válogatott kispadján.
Vegyes érzések vannak bennem" - mondta a magyar szövetségi kapitány. Ez az egész történet nem rólam, hanem a csapatról szól. Fontos a jó kezdés a Nemzetek Ligájában. Izgalommal teli várakozás keveredik bennem, egy egész nemzetet képviselni bármilyen eseményen különleges érzés és felelősség."
Rossi elmondta, hogy a finn válogatott sok meccsét nézték meg az elmúlt napokban. "Biztos vagyok abban, hogy az északi együttes erőszakosan, agresszív módon játszik majd ellenünk. Erre is felkészültünk. Minden bizonnyal a 4-4-2-es felállást erőltetik majd."
A magyar szövetségi kapitány a mieink összeállításáról nem akart szót ejteni. Ezzel kapcsolatban annyit mondott, hogy a fejében már összeállt a kezdő tizenegy.
Két meccsben kell gondolkodnom, mert a finnek után három nappal Budapesten a görögöket fogadjuk, és ez különleges terhelés lesz a csapatnak.
Erre is megvan a stratégiánk és a koncepciónk. A mérkőzéseket a játékosok és nem az edzők döntik el, a pontos kezdőcsapatot szombaton mindenki megismerheti."
Rossi azt is hozzátette, hogy az ötnapos edzőtábor alatt minden játékossal személyesen tudott beszélni. Szalai Ádámra külön kitért. Tőle azt várja, hogy igaz vezére legyen a csapatnak, hogy segítse a fiatalokat az esetleges nehezebb helyzetek megoldásában.
A csapat gondolkodásban is nagyon együtt van, jó közösség alakult ki.
Az Origo azt kérdezte Marco Rossitól, hogy mikor izgult jobban? A két évvel ezelőtti Honvéd-Videoton "bajnoki döntőn" (ekkor a Honvéd 1-0-ra nyert, és Rossival a kispadon bajnok lett), vagy most, a finnek elleni találkozó előtt?
"Nem lehet a két szituációt összehasonlítani. Az a bajnoki egy idény végén, a szezon utolsó meccse volt. Ha akkor a Vidi nyer és a Honvéd az ezüstérmet szerzi meg, a kispesti klub számára az is nagy eredmény.
Most teljesen más a helyzet. A finnek elleni meccs egy sorozat kezdete, az első meccs a Nemzetek Ligájában. De ez is különleges érzéseket vált ki belőlem."
Lovrencsics Gergely minden meccset meg akar nyerni
A sajtótájékoztató másik magyar résztvevője a Ferencváros védője, Lovrencsics Gergely volt. "Jó érzésekkel várom a finnek elleni mérkőzést, új csapat alakult ki, mindenki győzni szeretne. A korábbi kapitányok munkájával nem akarom összehasonlítani Marco Rossiét, így csak az olasz szakemberről beszélnék. Rossi jól ismeri a magyar mezőnyt, a játékosokat és az NB I-et. Ez roppant fontos dolog. Telkiben komoly felkészülésen estünk át. A védekezést és a támadást is gyakoroltuk, a szögleteket és bedobásokat szintén. A szövetségi kapitány mindent elmondott a finnekről, alaposan felkészülve várjuk a szombati csatát."A szombati Finnország-Magyarország Nemzetek Ligája-mérkőzést (18.00) az Origo élőben közvetíti.