A szerződésbontás után visszavonulását is bejelentette a PSG középpályása
![Lőw Zsolt, Lassana Diarra, PSG](https://cdn.origo.hu/2023/12/_x-S_uBJzWrp5rY7BO2RJC4KxtVfv7LiFvo1dfUyg4k/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY0MWRlMGYzNTU1MzRmZDlhN2RhZTBjNzc0NjQwNzJm.webp)
"Sokat adtam a labdarúgásnak, de sokat is kaptam tőle. Nem mindent csináltam tökéletesen, de amit tettem, azt szívvel, szenvedéllyel és jóindulattal tettem" - írta Instagram-oldalán a 33 éves középpályás, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik bátorították őt a pályafutása során. "Most lapozok egyet, de semmit sem felejtek el. Továbbra is lelkesen, eltökélten és őszintén végzem majd a dolgom az új projektjeimben" - tette hozzá.
Lassana Diarra tavaly januárban igazolt a PSG-hez, a szerződése eredetileg júniusban járt volna le. Az előző szezonban, Unai Emery irányítása alatt tíz bajnoki mérkőzésen szerepelt, az új vezetőedző, Thomas Tuchel viszont a mostani idényben csupán háromszor szavazott neki bizalmat. A 34-szeres francia válogatott játékos korábban többek között az Arsenal, a Chelsea és a Real Madrid futballistája is volt.