Egyfajta hőstett a Kaposváré, hiszen a klub 2015-ben csődbe ment, ám a megyei első osztályból indulva 4 év alatt visszajutott az élvonalba. Önök is hasonlóképpen élték ezt meg?
A megye egyes bajnoki cím kötelező elvárás volt, ahogyan alighanem az első NB III-as szezonban a feljutás is, de akkor csak harmadik lett a csapat. A következő szezontól vettem át az irányítást, és szerencsére magabiztosan nyertük meg a harmadosztályt.
Az NB II-es szereplés viszont valóban mesébe illő volt, főleg újoncként, senki nem számolt velünk, mégis kivívtuk a feljutást.
Maradva a mesevonalnál, akkor Waltner Róbert a varázsló?
Nem tartom annak magam, egyszerűen csak próbálok alázatosan dolgozni, tanulni, és magamból, a stábomból, valamint a játékosokból is kihozni a maximumot. Egyelőre jónak tűnik ez az út, remélem a jövőben is eredményre vezet. Fontos, hogy a keretünkben olyan futballisták szerepeljenek, akik emberileg is megfelelnek az elképzeléseimnek.
Volt már Kaposváron olyan próbajátékos, aki szinte mindent tudott a labdával, de mentálisan nem illett a képbe, végül nem is igazoltuk le.
Próbálok mindenkivel jó viszonyt kialakítani, rengeteget beszélgetek a játékosokkal, és sok a közös program is. Ennél a klubnál mindenkit megbecsülnek, mindenkinek kijár a tisztelet, legyen szó futballistáról, szertárosról, vagy akár mosónőről.
Az előző szezonban végig óvatosan fogalmazott a feljutást illetően. Babonából, vagy tényleg nem a Kaposvár volt az esélyes?
Volt benne egy kis babona is, de ha megnézzük, hogy milyen riválisok akartak még feljutni, nem az volt a realitás, hogy mi érhetünk oda az első vagy második helyre.
A Gyirmót, a Békéscsaba, a Vasas, vagy éppen a Nyíregyháza keretének értéke, valamint a csapatok lehetőségei és költségvetései össze sem hasonlíthatók a miénkkel.
Szerencsére a pályán eltüntettük a különbséget. Bár sokan leírtak minket, a ZTE mögött mi lettünk a másodikok.
Az igaz, hogy szezon előtt egy cetlire minden játékossal felíratta, hogy szerinte hányadik helyen végeznek majd a másodosztályban?
Igen, ott vannak bent az irodámban a papírok, meg is tudom mutatni őket. Nagyon kíváncsi voltam, hogy a játékosok mit gondolnak saját magukról, és mekkora önbizalmuk van. Legtöbben a közvetlen élmezőny mögé lőtték be a csapatot, nagyjából az első nyolc hely valamelyikét írták. Én erre azt mondtam, hogy
ha a Leicesternek a Premier League-ben néhány éve sikerült sokkolnia a világot, miért ne sikerülhetne nekünk is valami hasonló bravúr?
Biztos voltam benne, hogy képesek lehetünk rá, de az kevés lett volna, ha csak én hiszek benne, a futballistáknak is ugyanezt kellett gondolniuk. Szerencsére, ahogy teltek-múltak a fordulók, és jöttek a jó eredmények, ők is érezték, hogy lehet esélyünk.
Négy éve bajnokságtól függetlenül folyamatosan a dobogón végez a Kaposvár. Mire lehet elég ez az NB I-ben?
Muszáj reálisan nézni a dolgokat. A bennmaradás számunkra felérne a dobogóval. Gondolhatja,
ha lehetőségekben és anyagiakban az NB II-es riválisokkal sem tudtuk felvenni a versenyt, mekkora a különbség az élvonalbeli csapatok költségvetése és a miénk között.
Azt megígérhetem, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk majd, soha senki ellen nem adjuk fel, de ez sem garancia arra, hogy minimum két csapatot megelőzzünk.
Az edzésen nem lehet külföldi szót hallani, amelynek prózai oka van: kizárólag magyar játékosok alkotják a keretet.
És nem is szeretnénk ezen változtatni, még ha mostanában nem is ez a jellemző, főleg nem az NB I-ben. Mi azonban a vezetőséggel közösen már a legelejétől így képzeltük el a csapatot, minél több tehetséges, fiatal magyar játékossal.
Képzettségben, technikai tudásban ugyanis szinte semmi különbség nincs köztük és a légiósok között, mentálisan viszont sajnos nagy a szakadék.
Ez viszont orvosolható, és úgy érzem, nálunk nincs is ezzel probléma. Ha valakinek nem megfelelő a hozzáállása, és egy pillanatra is kienged, azt azonnal szóvá teszem, és visszarántom a valóságba.
Kaposvár igazi sportvárosnak számít, hiszen a labdarúgás mellett meghatározó a kosárlabda, valamint a férfi és női röplabdacsapata is. Megfér egymás mellett ennyi minden? Mindenki egyenlő bánásmódban részesül, vagy létezik egyfajta hierarchia?
Nem tapasztaltam még semmi negatívumot emiatt, sőt, szerintem mindenki örül, hogy a városnak több sportágban is minőségi csapata van.
Azt azért kár lenne tagadni, hogy a futball a legnépszerűbb, és hogy a legtöbb embert a foci mozgatja meg.
Éppen ezért kell most megbecsülnie a településnek, hogy a Rákóczi az élvonalban szerepel, sokan talán fel sem fogják, mekkora dolgot hajtottunk végre a 12 csapatos NB I-be való feljutással.
Mennyire biztos a háttér? Nem kísérti az egyesületet a múlt, hogy nehogy még egyszer ugyanabba a hibába essen, mint néhány évvel ezelőtt?
A tulajdonos a városvezetéssel együtt mindent megtesz, hogy rendben legyenek a dolgaink, és még véletlenül se ismétlődjön meg az, ami 2015-ben történt. Amit megígértek, azt határidőre mindenki megkapja, de senki ne gondolja, hogy itt csillagászati összegeket keresnek a játékosok. Többször előfordult, hogy egy-egy futballista megmosolyogta az ajánlott fizetést, mondván, annyit az NB II-ben, sőt, néhol már az NB III-ban is megkereshet.
Nálunk nincs nagy pénz, lehetőség viszont annál inkább, hogy egy labdarúgó felépítse magát, és kitűnjön a csapatból. Alig vannak most olyanok a keretünkben, akik futballoztak már az élvonalban, de biztos vagyok benne, hogy a szezon végi helyezésünktől függetlenül több játékos is megveti a lábát az NB I-ben.
Ha már az élvonalat említi, mennyire lett népszerű a Kaposvár a játékosok körében a feljutással?
El sem tudja képzelni.
Menedzserek, játékosok hívogattak minket folyamatosan. Többen olyanok is, akiket még a másodosztályban mi is megkerestünk, de akkor nemet mondtak.
Az NB I-ben persze már szívesen csatlakoznának hozzánk, de megfordultak a szerepek, a legtöbbjüket most mi utasítottuk el udvariasan.
Disztl László is csatlakozott a stábjához. Milyen hatása lesz mindennek a szakmai munkára?
Mivel nekem egyelőre nincs meg az NB I-hez szükséges pro-licencem, kellett valaki, akit vezetőedzőként be tudunk majd írni a jegyzőkönyvekbe. Főleg emiatt érkezett hozzánk, a mindennapi munkáért továbbra is én felelek. Nagyon jó a viszonyunk, nála mutatkoztam be az élvonalban is, rendkívül sokra tartom szakmailag, így
biztosan sok mindenben kikérem majd a véleményét, de a végső döntés az enyém marad.
Európai topcsapatoknál is egyre gyakoribb, hogy korábbi játékosokat, fiatal edzőket alkalmaznak. Mekkora előny a kispadon, vagy éppen az öltözőben az a múlt, amit a labdarúgásban szerzett?
Szerintem ez nem korfüggő, egy fiatal edző is lehet rossz, és egy idősebb szakember is lehet nagyon jó.
Tény, hogy a mi generációnk már sok mindent másképpen lát, és csinál mint az elődök, de több olyan szakembert ismerek, akik már elmúltak 70 évesek, de folyamatosan képezték és fejlesztették magukat, szerintem ez a kulcs.
Ezen a téren egyébként szerencsém volt, hét szövetségi kapitánnyal dolgoztam a pályafutásom során, akiktől rengeteget tanultam, ezt próbálom kamatoztatni. A futballmúlt nyilván sok esetben előny, hiszen tudok játékos fejjel is gondolkozni, de hogy a fiúk mit gondolnak rólam, esetleg felnéznek-e rám, azt tőlük kellene megkérdezni.
A közös múlt miatt több érzelemdús mérkőzés vár majd önre az első osztályban. Melyiket várja leginkább?
Valóban lesznek különleges mérkőzések, rögtön az első fordulóban például a Sóstói Arénába látogatunk. Rengeteget köszönhetek a Fehérvárnak, ott mutatkoztam be az NB I-ben, és ott ismerte meg az ország a nevemet. A legkülönlegesebbek viszont a ZTE elleni meccsek lesznek, ott lettem bajnok és gólkirály.
Ha Zalaegerszegre megyek, olyan, mintha hazamennék, nagyon közel áll a szívemhez a város,
úgyhogy a decemberi, idegenbeli mérkőzésünket nagyon várom.
Végezetül, ha most arra kérném, hogy jegyezze fel egy cetlire, hogy a 2019/2020-as NB I-es szezon végén hányadik helyen végez a Kaposvár, mit írna rá?
Anno, ha játékosként megkérdezték tőlem, hogy hány gólt vállalok, soha nem mondtam számszerűt, csak annyit, hogy minél többet. Most is ez a helyzet, inkább nem tippelnék, de természetesen arra törekszünk majd, hogy minél előrébb zárjunk.
Mindig is szerettem a kihívásokat, ez lesz életem egyik legnagyobbja, de már alig várom. Az esélyek ezúttal sem mellettünk szólnak, de kezdjük megszokni ezt a helyzetet.
Remélem a vége ugyanúgy happy end lesz, mint az előző szezonban.
A Kaposvár egyik legismertebb és legrutinosabb játékosa a 38 éves Rajczi Péter, akinek jövője egyelőre bizonytalan a Rákóczinál. A támadó többek között erről is beszélt az Origónak.
Júniusban lejárt a szerződése, sikerült már megegyezni a folytatásról?
Őszintén? Egyelőre nem, és jelen állás szerint távol is állunk tőle, de többet ezzel kapcsolatban nem szeretnék mondani.
Egy évet még mindenképpen futballozni szeretnék, de hogy hol, azt még én sem tudom.
Pedig 38 évesen újra az NB I-ben játszani nagyon szép lezárása lenne az egyébként is tartalmas pályafutásának.
Valóban, már az előző év ezüstérme, és a feljutás is csodaszámba ment, de talán két mese túl szép lenne ahhoz, hogy igaz legyen. Az NB III-ban csatlakoztam újra a csapathoz, így részese voltam a nehéz időszaknak is. Talán a sors visszaadott valamit abból az igazságtalanságból, ami anno ért bennünket, nagyon boldog vagyok, hogy a Kaposvár újra visszatért a legmagasabb osztályba.
Ott van a helye?
A teljesítményünkkel rászolgáltunk, neves riválisokat előztünk meg az előző szezonban, és megérdemelten harcoltuk ki a feljutást.
Nyilván nem lesz egyszerű a bennmaradás kiharcolása, de az biztos, hogy a csapat minimum stabil NB II-es játékerőt képvisel.
Pedig ahogyan edzőjére, úgy önre is különleges atmoszférájú meccsek várnának az első osztályban, például a Megyeri úton.
Felemelő érzés lenne visszatérni Újpestre, még ellenfélként is. A Magyar Kupa előző kiírásában összekerültünk egykori csapatommal, és bár nem léptem pályára, jólesett, hogy a szurkolók a nevemet skandálták.
Alighanem a Szusza Ferenc Stadionban is szeretettel fogadnának, de sajnos romlottabb annál a magyar futball, hogy ez megtörténjen.
Akkor talán majd sportvezetőként visszatérhet, elvégre tudatosan készül az aktív karrierje utáni időkre: a Testnevelési Egyetem mellett az MLSZ sportigazgatói képzésén is részt vett.
Utóbbit már el is végeztem, az egyetemen pedig sportmenedzser szakon már csak a szakdolgozat és az államvizsga van hátra. Természetesen nem szeretnék elszakadni a labdarúgástól, ez az életem, de mint mondtam, egyelőre nem gondolkozom a visszavonuláson.
Persze sosem lehet tudni, mikor jön egy olyan ajánlat, amire az ember nem tud nemet mondani, de még úgy érzem, a pályán is tudok segíteni a csapatomon. Hogy ez a Kaposvár, vagy esetleg másik együttes lesz, az hamarosan kiderül.