Amint arról beszámoltunk, az UEFA Fegyelmi Bizottsága a román Craiovát hatvanezer eurós pénzbüntetésre kötelezi, illetve három nemzetközi kupameccsét zárt kapuk mögött kell lejátszania a román csapatnak. Hogy a döntések mikor lépnek életbe, azt még nem lehet tudni, hiszen a Honvéd fellebbezett, így másodfokra kerül az ügy. A Craiova ezen a héten, csütörtökön a görög AEK Athén ellen már a selejtező harmadik körében játszik hazai pályán.
Az Origo információi szerint a Honvédnak elküldött nyolc oldalas jelentést
a Fegyelmi Bizottság dán alelnöke, Jim Stjerne Hansen írta alá.
A sportvezető korábban profi labdarúgó volt, majd a dán szövetségben, illetve a Bröndby csapatánál is dolgozott.
A történet további érdekessége, hogy az UEFA Fegyelmi Bizottságának másik alelnöke Berzi Sándor.
Az ilyenkor szokásos eljárásrend azonban azt mondja ki, hogy ha egy olyan ügyet tárgyalnak, amely a bizottság bármely tagját érinti, akkor az illető semmilyen szinten nem vehet részt a döntéshozatalban.
Az UEFA Fegyelmi Bizottságának elnöke az osztrák Thomas Partl. A további tagok: Jacques Antenen (svájci), Nils Fisketjønn (norvég), Miguel María Garcia Caba (spanyol), João Leal (portugál), Hans Lorenz (német), Rudolf Řepka (cseh), Joël Wolff (luxemburgi).
Az ügyben kerestük Berzi Sándort is, aki egyelőre nem vette fel a telefonját. Ha válaszol kérdéseinkre, frissítjük a cikket.