Az MLSZ felülvizsgálta Kuttor Attila eltiltását
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/9GopwCNeQtJvZzY97tXNlJ3TmH666PSi8A5PdYamgF4/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IxMzBhZDFlYzY3MDQ5ODc4YTI4MDUxNGU3MzQ3NTE5.webp)
A sportági szövetség holnapjának beszámolója szerint a fegyelmi bizottság tárgyalást tartott a szakember ügyében, ezt követően módosította a korábbi ítéletet. A már csak egy MK-találkozóra szóló eltiltást Kuttor a MOL Fehérvár elleni visszavágón letöltötte, így a fináléban ő irányítja majd csapatát. A testület ugyanakkor 300 ezer forintos pénzbüntetés megfizetésére kötelezte a vezetőedzőt.
Kuttor az elődöntő első, múlt szombati összecsapásán kritizálta a játékvezető egyik ítéletét, ezért piros lapot kapott és el kellett hagynia a kispadot.
A fehérváriakat idegenben lőtt több góljuknak köszönhetően búcsúztató mezőkövesdiek történetük során először jutottak kupadöntőbe, amelyben a Budapest Honvéddal találkoznak majd a Puskás Arénában.