Bizalmi kapcsolatot akar kialakítani a klubokkal az MLSZ új sportigazgatója

Barczi Róbert
Vágólapra másolva!
Új futballkultúrát szeretne megteremteni hazánkban a Magyar Labdarúgó Szövetség májusban kinevezett sportigazgatója, Barczi Róbert.

A szakember az MLSZ szervezésében kötetlen beszélgetésen vett részt a sajtó képviselőivel, ahol ismertette feladatkörét, a szövetséggel közösen megtervezett programját, valamint a közeli és távoli jövő céljait. „Sportigazgatóként nyolc területért felelek majd,

az utánpótlás-válogatottak mellett az edzőképzésért, a nem edzőként dolgozó futballszakemberek képzéséért, a klubfejlesztésért, a grassroots programért, a sporttudományért, a futsalért, valamint a női szakágért.

A pandémia előtt több külföldi akadémiát és edzőközpontot meglátogattam, ahol értékes tapasztalatokat gyűjtöttem, amelyeket mindenképpen fel tudok majd használni a mindennapi munkám során."

Az Origo kérdésére a sportigazgató elmondta, szó sincs arról, hogy egy adott országot szeretne utánozni az MLSZ, ötleteket lehet gyűjteni, de a saját arculat kialakítása a cél. Arról is beszélt, hogy

a hat-nyolc éves magyar gyerekek semmivel sem rosszabb alapképességűek, mint európai társaik,

19-20-21 éves korukra viszont már lemaradásban vannak a külföldi játékosokkal szemben, ezen a téren kulcsfontosságú, hogy fejlődjünk.

Barczi Róbert szerint a hat-nyolc éves magyar gyerekek semmivel sem rosszabb alapképességűek, mint európai társaik Forrás: mlsz. hu (Micheller Szilvia)

És ha már fejlődés, Barczi Róbert szerint három területen kell mindenképpen előrelépni:

a kiválasztásban, a képzésben, illetve a fiatal tehetségek felnőtt csapatokba való beépítésben.

Kiemelte, az MLSZ-nek határozott elképzelései vannak arról, miképpen segítse majd ezeken a területeken a klubokat, mivel az igazi munkát az egyesületek végzik el. A szakember konkrétumokkal is szolgált: a kiválasztással kapcsolatban hangsúlyozta a Bozsik-program eredményességét abban a tekintetben, hogy nagy létszámú tornákat bonyolítottak le, ugyanakkor emlékeztetett rá, hogy a nagyobb klubok ezeken az eseményeken kevésbé képviseltették magukat, így a felfelé irányuló áramlás nem történt meg. Éppen ezért a tervek szerint a nagyobb egyesületek szervezik majd a tornákat, vagyis meglesz a kapcsolat, szem előtt lesznek a kisebb klubok játékosai.

A képzésről szólva kifejtette, a céljuk, hogy az eddiginél interaktívabb legyen az oktatás, jobban be szeretnék vonni a folyamatba az edzőket. Hozzátette, hisz a mentorprogramban is, ami nagy segítséget jelenthet majd az elméleti tudás gyakorlatba való átültetésénél. Szót ejtett a közelmúltban visszavonuló játékosokról,

szerinte az olyan játékosok, mint Juhász Roland, Huszti Szabolcs, vagy Tőzsér Dániel tapasztalatára és meglátásaira nagy szüksége van a magyar futballnak,

így biztosan egyeztet majd velük, ők hogyan tudnák segíteni a fejlődést. Kiemelten fontosnak tartja, hogy olyan szakemberek kapjanak lehetőséget, akik már rendelkeznek egy területen többlettudással, készek azt átadni, és nyitottak továbbra is tanulni.

A Dárdai Pál, Lőw Zsolt és Szabics Imre által korábban összeállított program alapelveivel is teljes mértékben egyetért, ezeket szeretnék kibontani, kiegészíteni. „Rendkívül fontosnak tartom ennek a generációnak a véleményét, külföldi tapasztalattal rendelkező hiteles szakemberekről van szó, egyfajta kontrollként tekintek rájuk, akik tagjai a Szakmai Bizottságnak, és időközönként mindenképpen szeretnék egyeztetni a bizottsággal." Az utánpótlás-válogatottak vezetőjévé Fehér Csabát kérte fel, akit rendkívül profi szakembernek tart, és aki örömmel vállalta a feladatot.

Barczi Róbert a szövetséggel egyetemben bizalmi kapcsolatot akar kialakítani a klubokkal Forrás: mlsz.hu (Micheller Szilvia)

Ami pedig a fiatal játékosok felnőtt csapatokba való beépítését illeti, ezen a területen is határozott elképzelései vannak az MLSZ-nek.

Tisztában vagyunk azzal, hogy nem mindenhol prioritás a hazai focisták szerepeltetése, de mindent megteszünk, hogy az egyesületekkel együttműködve, folyamatos párbeszédet folytatva változtassunk ezen."

Barczi Róbert végül elmondta, a szövetséggel egyetemben bizalmi kapcsolatot akarnak kialakítani a klubokkal, illetve kiemelten fontosnak tartja, hogy a magyar labdarúgás szereplői egységes közösséget alkotva működjenek együtt és ha minden területen beindulnak a tervezett fejlesztések,

egy-két éven belül már eredményeket vár az új programtól.

A szakember munkáját sportigazgató-helyettesként Róth Antal fogja segíteni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!