A fordulót megelőzően a 11. helyen álló a Vasas az éppen mögötte álló Ajka otthonában lépett pályára. A meccs elején játékvezető-asszisztenst kellett ápolni, aki a bal térdére kapott kötéssel tudta folytatni a munkáját. A mérkőzés első lehetősége Birtalan Botond előtt adódott a 17. percben, de a hazaiak kapusa védte a közeli lövését.
A 30. percben Tar buktatta a tizenhatoson belül Radó Andrást, az élvonal előző idényének gólkirálya pedig biztosan értékesítette a büntetőt, vezetéshez juttatva a Vasast.
Szünet előtt volt a Vasasnak még egy helyzete, de akkor Horváth kapus menteni tudott Radó elől.
A fordulás után négy perccel újabb büntetővel növelte előnyét a Vasas: a kilépő Birtalannal szemben a hazaiak kapusa, Horváth Dániel volt szabálytalan, a 11-est pedig ismét Radó András értékesített.
Nem sokkal később Horváthot le is kellett cserélni, helyére Horváth Tamás állt be a hazai kapuba. Aki a 64. percben szép vetődéssel védte Radó harmadik büntetőjét, hogy aztán egy perccel később Tar Zsolt góljával szépítsen az Ajka.
A ráadással együtt 99 percig tartó mérkőzésen nem esett több gól, azaz a Vasasé lett a három pont.
A negyedik helyen álló Békéscsaba otthonában félóra elteltével a 20 csapatos bajnokság 18. helyén álló Szentlőrinc szerezte meg a vezetést Fröhlich kapáslövésével. A csabaiak előtt a legnagyobb helyzet a 39. percben adódott, ám Hajagos kapus és a vendég védők végül felszabadítottak.
Szünet után húsz perc alatt el is dőlt a három pont sorsa,
előbb Nikic, majd a magyar korosztályos válogatott, Torvund Alexander talált be, és a 64. percben már 3-0-ra vezettek a vendégek.
A Kaposvári Rákóczi az első félidőben kapufáig jutott a vendég Szeged-Csanád Grosics Akadámia ellen, amire a csongrádiak egy lególlal tudtak felelni a 45. percben. A 60. percben aztán vezetést szereztek a vendégek, Dobos visszagurítása után Simon Ádám lőtt a léc alá. Hat perccel később Kóródi góljával pedig már kettővel vezetett a Szeged. A hazaiak rengeteget tettek, hogy legalább a szépítés összejöjjön, és végül sikerrel is jártak, hiszen Balázs Zsolt a ráadás második percében belőtt egy büntetőt.
Sőt, még az egyenlítés is összejöhetett volna, azonban Varjas a 95. percben óriási ziccerben hibázott, így pedig győzött a Szeged.
A rossz kezdés után remek formába lendülő Kazincbarcika sorozatban az ötödik sikerére készült a Haladás ellen, de az első félidőben mindkét csapat csak helyzetekig jutott. És ez így maradt egészen a 88. percig, amikor Németh Márió beadását követően Tóth Barna megszerezte a találkozó egyetlen gólját, és ezzel a három pontot a Vas megyeiek számára.
Pécsen a lendületes első félidő után az 58. percben Geiger 16 méterről leadott lövésével szerzett vezetést a hazai csapat a Gyirmót ellen, és, mint később kiderült, ez a gól három pontot ért a hazaiaknak.
Eredmények, NB II, 13. forduló:
Pécsi MFC–Gyirmót FC Győr 1-0 (0-0)
gólszerző: Geiger 58.
Kaposvári Rákóczi–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1-2 (0-0)
gólszerző: Balázs Zsolt 90+2. (11-esből), ill. Simon Ádám 60., Kóródi 66.
FC Ajka–Vasas FC 1-2 (0-1)
gólszerző: Tar 65., ill. Radó 30., 49. (mindkettőt 11-esből)
Békéscsaba 1912 Előre–Szentlőrinc 0-3 (0-1)
gólszerző: Fröhlich 29., Nikic 54., Torvund 63.
Kolorcity Kazincbarcika SC–Szombathelyi Haladás 0-1 (0-0)
gólszerző: Tóth Barna 88.