Torghelle Sándor és Péter Zoltán több tízezer német szurkolót intett csendre

Az 1954-es világbajnoki döntő óta 16 világbajnokságot, 15 Európa-bajnokságot és 2 Nemzetek Ligája sorozatot rendeztek Európa válogatottjai számára. Ez 34 sorsolást jelent csak a selejtezőkben, és továbbiakat azoknak a csapatoknak, amelyek szerepeltek egy-egy sorozat végjátékában. A nagy számok törvényét figyelembe véve hihetetlen, hogy ennyi torna során soha nem találkozott Magyarország és a Német Szövetségi Köztársaság válogatottja. Pedig így van. Ez még akkor is nagyon furcsa lenne, ha a két csapat közel azonos játékerőt képviselne, vagyis egy-egy sorsolásnál azonos kalapban lenne. Ám sajnos ez a '70-es évek óta nincs így, az NSZK (ideértve 1990 után az egyesített Németország hivatalosan szintén ezen a néven futó) válogatottja mindig magasabb kategóriában volt, mint hazánké. Mégis az elmúlt 66 évben csak barátságos mérkőzésen találkoztak a két ország legjobbjai. Összesen tizennégyszer.

Először három évvel a berni vb-döntő után, 1957-ben csapott össze a két ország válogatottja. Két nappal karácsony előtt, vagyis farkasordító hidegben, mégis 85 ezer néző volt kíváncsi Hannoverben a találkozóra. A vb-döntőn játszó magyar válogatottból már csak Grosics Gyula, Bozsik József és Hidegkuti Nándor maradt meg a csapatban. A németektől pedig Horst Eckel és Hans Schäfer. Sok minden történt 1954 és 1957 között a két válogatottal.

Főleg a miénkkel, ugyanis az erőtlen, körülményes csapat 90 perc alatt csak három kapura lövéssel próbálkozott.

A sokkal dinamikusabb, ötletesebb német válogatott 1-0-ra győzött, de az eredmény inkább Baróti Lajos csapatának volt hízelgő. Pedig a németek sem voltak valami jó formában akkoriban, nem véletlen, hogy a lefújás után (az 1954-ben a csúcsra érő) Sepp Herberger ezt mondta játékosainak: „Fiúk, köszönöm nektek, én elégedett vagyok!"

Két évvel később a Népstadionban ugyanez a két kapitány irányította a csapatát, 90 ezer néző előtt. Ám mind a játék, mind az eredmény egészen más volt, mert Magyarország 4-3-ra nyert.

A fantasztikus meccsen sokáig úgy tűnt, hogy kiüti válogatottunk vendégét, hiszen már 3-0-ra és 4-1-re is vezetett,

de a hajrában (szokásuk szerint) a németek összeszedték magukat. Mindkét csapatban keveredtek a múlt és a jövő sztárjai. Nálunk még Grosics volt a kapuban, játszott az 1954-ben a keretből kimaradó Sándor Károly, és csereként beszállt Bozsik is.

Az Aranycsapat tagjai az NSZK elleni vb-döntőben: Puskás Ferenc,Grosics Gyula, Lóránt Gyula, Hidegkuti Nándor, Bozsik József, Zakariás József, Lantos Mihály, Buzánszky Jenő, Tóth Mihály, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán. Az 1957-es meccsre már csak hírmondók maradtak a legendás 11-ből. Forrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Schirner Sportfoto

A németeknél szerepelt a vb-döntő hőse Helmut Rahn, de egyik társa már a jövőt jelentő Uwe Seeler volt, aki négy világbajnokságon viselte az NSZK mezét. A kapuból pedig a német kapusiskola első igazi klasszis terméke, Hans Tilkowski szedte ki négyszer a labdát.

A 18 éves Albert Flórián szinte az egész német csapatból bohócot csinált gólja előtt,

Sándor pedig úgy ment át a kőkemény vendégvédelmen, mint egy tank. Rajtuk kívül Tichy Lajos szerzett két gólt, az ellenféltől a már említett Seeler talált be kétszer. Kár, hogy csak barátságos találkozó volt ez.

És kár, hogy ekkor volt utoljára egymáshoz igazán közel a két válogatott tudásban. Mikor legközelebb, 1970-ben ismét egymással játszott a két csapat, a német már egyértelműen jobb volt. A világbajnoki elődöntő balszerencsés veszteseként fogadta Nürnbergben azt a válogatottat, amely nem tudta kvalifikálni magát a mexikói tornára. És már kialakult a két évvel később Eb-t, négy évvel később vb-t nyerő csapat. Ott volt a kapuban Maier, a védelemben Vogts, Beckenbauer, Höttges, a középpályán Grabowski, míg elöl a vb-gólkirály, Gerd Müller és az ekkor búcsúzó Uwe Seeler.

Franz Beckenbauer felkötött jobb karral az olaszokkal szemben 4-3-ra elveszített 1970-es vb-elődöntőben Forrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Sven Simon

De ne feledjük, hogy két évvel később a mi válogatottunk is Eb-elődöntőig jutott. Az akkori kulcsemberek közül játszott a bajor városban Páncsics Miklós, Kocsis Lajos, Bene Ferenc, Dunai Antal. Vagyis akkor nem azért távolodott egymástól a két csapat, mert a miénk zuhant nagyot, hanem mert az akkor már Helmuth Schön által irányított német emelkedett nagyon magasra. Nürnbergben is nyert, 3-1-re. 2-0-nál Fazekas László szépített, szerencsére ezt követően az ünnepi hangulatban játszott találkozón a házigazdák 10 játékosát csak egy cél vezérelte: gólt rúgatni Seelerrel. Ez nem sikerült, így a hamburgi legenda úgy búcsúzott a válogatottól, hogy ezen a találkozón nem szerzett gólt. Bezzeg a jelen és jövő sztárja, Müller kétszer is betalált Rothermel Ádám kapujába.

1970-ben Nürnbergben találkozott egymással az NSZK és Magyarország. A kép közepén fehér mezben Uwe Seeler Forrás: Picture-Alliance via AFP/Verwendung weltweit/Sven Simon

Legközelebb nem vb után, hanem Eb előtt találkozott a két válogatott. 1972 márciusában mindkét csapat Eb-negyeddöntőre készült. A németek az angolok elleni, míg mi a románok elleni kétfelvonásos drámára... A magyar-román harc végül három felvonásos lett, de ez egy másik történet. A lényeg, hogy a Népstadionban vívott remek magyar-német olyan jól szolgálta a felkészülést, hogy mindkét gárda bejutott az elődöntőbe.

A pesti meccsen egyébként az újonc Bálint László olyat tett, amit kevesen akkoriban a Földön: semlegesítette Gerd Müllert.

Ám ha a „német nemzet bombázója" nem is talált be, gólt lőtt Paul Breitner és Uli Hoeness, így nyert az NSZK 2-0-ra.

Ám nagyon picin múlt, hogy ez a két csapat nem találkozott újra két és fél hónap múlva. Az Európa-bajnokság döntőjében. Egyáltalán nem lett volna meglepetés. Sajnos, csak a németek jutottak oda (meg is nyerték), a magyar válogatott egy „agyonnyert meccsen" kiesett a Szovjetunióval szemben az elődöntőben.

Így továbbra is csak tét nélküli találkozókat vívott a két ország. A következőt két évvel később. Akkor a hazai rendezésű világbajnokságra készülő NSZK a mieink ellen akarta lemérni hol tart a felkészülésben. Sajnos már ezen az áprilisi találkozón kész volt a hazai csapat. Pedig a hozzáállása nagyon meglepte a magyar játékosokat. Tóth András, aki játszott azon a találkozón évtizedekkel később mesélte: „A dortmundi mérkőzés előtti estén volt egy fogadás a két csapat részvételével.

Megdöbbenten néztük, hogy a legnagyobb sztárjaik, Beckenbauer, Müller, Breitner, Maier öntik magukba a pezsgőt. Azt gondoltuk ezek másnap lábra sem tudnak állni.

Nekünk Illovszky Rudi bácsi mondta, hogy aki annak az asztalnak a közelébe megy, ahol az italok vannak, azt szigorúan megbünteti! És arról szó sem lehet, hogy másnap pályára lépjen. Mi szófogadóan be is tartottuk az utasítást. Majd másnap kaptunk tőlük egy ötöst"

Az előző nap lelkesen iszogató Gerd Müller kétszer volt eredményes, a további gólokat Wimmer, Hölzenbein és Kremers szerezték. Csak az utóbbi nem játszott két hónappal később a világbajnokságon, amit az NSZK nyert.

Négy évvel később viszont nagyon leszerepelt az argentínai vb-n a német csapat. Csak kicsit teljesített jobban, mint a magyar válogatott.

Előbbi ugyanis a második csoportkörben (a legjobb 8 között) , az utóbbi az első csoportkörben (a legjobb 16 között) búcsúzott.

Mindkét országban kudarcként kezelték a szereplést, bár a mi esetünkben ma már furcsa ezt mondani egy argentin-olasz-francia csoportból való kiesés után. A két csalódott csapat november közepén szerette volna kiengesztelni szurkolóit, ám nem sikerült. Pedig lehet, hogy a világ legjobb találkozója volt ez. Ám sem a frankfurti stadionban jelen lévő 45 ezer néző, sem a tv előtt ülők nem tudnak erről érdemben nyilatkozni. Ugyanis az óriási ködtől semmit nem lehetett látni a meccsből.

Már a második félidő elejétől folyamatosan skandálták a szurkolók, hogy „elég",

végül a játékvezető a 60. percben szüntette be az addig is láthatatlan összecsapást.

Ennek ellenére ez hivatalos válogatott találkozónak minősül, és beszámít a játékosok válogatottsági számába is. És ez nyilván ugyanúgy fontos volt a három világbajnoknak, Maiernek, Bonhofnak, Cullmannak, mint mondjuk Pál Józsefnek vagy Tatár Györgynek. Nem mellékesen: ez volt a rettenetes Kutas-korszak utolsó válogatott találkozója. Kutas István ezek után mondott le, a helyét az MLSZ elnöki székében Szepesi György foglalta el.

A hetvenes évek végén a német klubfutball fényévekkel előzte meg a magyart, de a két nemzeti csapat nem volt ennyire távol egymástól. Vagyis a kétségtelenül jobban teljesítő német válogatott továbbra szívesen találkozott a magyarral felkészülési mérkőzés keretében.

A cikk folytatásához lapozzon a következő oldalra!