Győzelmi kényszerbe került a Premier League-ben a Liverpool

Horizontal
Jürgen Klopp csapata három mérkőzés óta nyeretlen
Vágólapra másolva!
A Liverpool négy meccse nyeretlen az angol bajnokságban. Döntetlen a West Brom és a Newcastle ellen, vereség a Southamptontól, majd következett a Manchester United elleni, hétvégi meccs, amin 0-0 lett a végeredmény, pedig ha ott nyer, élre is állhatott volna ideiglenesen a Liverpool.

Jürgen Klopp csapata abban a tudatban léphet pályára csütörtök este a 17. helyezett Burnley ellen, hogy egy esetleges győzelemmel sem léphet feljebb a negyedik helynél.

Jürgen Klopp csapata négy mérkőzés óta nyeretlen Forrás: AFP/Adam Davy

A Liverpool hátránya négy pont az egy meccsel többet játszott Leicester City és hat az éllovas Manchester United mögött, míg a City úgy a második két ponttal lemaradva, hogy egy meccsel kevesebbje van.

A Liverpool egy évvel ezelőtt 18 meccset követően veretlenül, 52 ponttal állt az élen, miközben most 34 pontja van Kloppéknak.

A Manchester United egy évvel ezelőtt 19 meccsen 28 pontot gyűjtött, miközben most Solskjaer csapatának már van 40 pontja. A két ősi rivális hétvégén egyébként újra találkozik, miután az FA-kupában is összekerültek.

A Liverpoolra ezt követően is nehéz sorozat vár, sorrendben a Tottenham, a West Ham, a Brighton, majd a Manchester City és a Leicester City következik majd a Premier League-ben.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Manchester City 38 28 3 7 96-34 62 91
GY
GY
GY
GY
GY
2.
Arsenal 39 28 5 6 91-29 62 90
GY
GY
GY
GY
GY
3.
Liverpool 38 24 4 10 86-41 45 82
V
D
GY
D
GY
4.
Aston Villa 38 20 10 8 76-61 15 68
GY
D
V
D
V
5.
Tottenham Hotspur 38 20 12 6 74-61 13 66
V
V
GY
V
GY
6.
Chelsea 38 18 11 9 77-63 14 63
GY
GY
GY
GY
GY
7.
Newcastle United 38 18 14 6 85-62 23 60
GY
GY
D
V
GY
8.
Manchester United 38 18 14 6 57-58 -1 60
D
V
V
GY
GY
9.
West Ham United 38 14 14 10 60-74 -14 52
V
D
V
GY
V
10.
Crystal Palace 38 13 15 10 57-58 -1 49
GY
D
GY
GY
GY
Teljes lista
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!