A Vörösök 2012 óta először veszítettek el egymást követő két hazai bajnokit.
Pedig a múlt héten már úgy tűnt, hogy a Liverpool magára talált, idegenben megverte a Tottenham Hotspurt és a West Ham Unitedet is, ezúttal azonban a remekül játszó Brighton könnyedén meghiúsította a támadásait. A bajnokcsapat sorozatban harmadik hazai bajnoki mérkőzésén nem szerzett gólt, és most mindössze egy kaput eltaláló lövése volt.
Nagyon jó ellenféllel találkoztunk, ez egyértelmű. Kemény hét áll mögöttünk és mentálisan nem voltunk frissek. A Brighton megérdemelte a győzelmet"
- mondta Klopp.
A Pool jelenleg hét ponttal van lemaradva az éllovas Manchester Citytől, amely ráadásul egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. A két csapat vasárnap rangadót vív az Anfielden, ahol a házigazdáknak mindenképpen meg kell állítaniuk a szárnyaló riválist, ha továbbra is harcolni akarnak a bajnoki címért.
A csapat védője, Andy Robertson úgy véli, jelenleg nem állnak harcban, de a vasárnapi csata előtt valahogy vissza kell térniük a tőlük megszokott, gyors, szikrázó játékhoz.
"Minden Manchester City elleni meccs nagy jelentőségű - fogalmazott Robertson.
A jelenlegi állás szerint mi nem számítunk bajnokesélyesnek, biztosan ők is ezt mondanák, ha gyakorlatilag tízpontos lemaradásban lennének.
Vissza kell hozunk azt a Liverpoolt, amit mindenki ismer. Továbbra is jó csapat vagyunk."
A Brighton ezt megelőzően legutóbb 1984-ben tudta legyőzni a liverpooli együttest.