A 28 éves Ugrai Roland decemberben bontott szerződést a Budapest Honvéddal, így szabadon igazolható volt. A korábban a Haladásban, a Ferencvárosban, a Diósgyőrben és a görög Atromitoszban is szerepelt. Ugrai 2017. október 7-én, Bernd Storck kapitánykodása alatt a Svájc elleni vb-selejtezőn góllal mutatkozott be a magyar válogatottban.
„Nagyon vártam ezt a pillanatot, hiányzott a játék.
Örülök, hogy egy olyan csapatba kerültem, amely komoly célokért küzd. Fizikálisan rendben vagyok, az utóbbi hetekben a III. Kerületi TVE-nél tudtam edzeni, persze a meccsritmust semmi sem pótolhatja.
Mentálisan is jól vagyok, nagy várakozással tekintek a következő időszakra" – mondta a debreceni klub honlapjának Ugrai Roland, aki akár már szerdán, az MTK elleni Magyar Kupa-negyeddöntőben is lehetőséget kaphat.