Ott a Miodrag Belodedici irányította védelem 120 perc alatt nem kapott gólt a Barcelonától, és a 11-eseket a román csapat játékosai rúgták jobban. Pontosabban kevésbé rosszul, mert minden idők egyik legfurcsább orosz rulettjében legalább kettőt értékesítettek, a katalán gárda focistái egyet sem. Így lett BEK-győztes Miodrag Belodedici is, 21 évesen.
Akkor ő már több volt, mint ígéret, ugyanis 20 éves kora óta a román válogatottban is szerepet kapott. 1988 végéig 19 alkalommal játszott abban, az 1990-es vb selejtezősorozatának két 1988-as győztes mérkőzésén is pályán volt, Bulgária és Görögország ellen. Aztán karácsony előtt egy országot (de talán az egész futballvilágot) meglepő döntést hozott.
A szerb származású Belodedici a Bánát Romániához tartozó részén született. Olyan közel a szerb (akkor még jugoszláv) határhoz, hogy ott tökéletesen lehetett fogni a belgrádi tv és rádió adásait. A kis Miodrag már gyerekkorában is a belgrádi csapatnak, a Crvena Zvezdának szurkolt, de hát egy másik országban nőtt fel, és lett ismert sportoló.
1988 decemberében hivatalos útlevéllel rokonlátogatásra Jugoszláviába utazott, ám onnan nem tért haza.
Édesanyjával és húgával érkezett, majd hamarosan politikai menedékjogot kért Jugoszláviában.
Ezt természetesen azonnal meg is kapta. Sőt, állandó jugoszláviai tartózkodási engedélyt is, a vele együtt ott letelepedni kívánó családtagjaival együtt.
Egy kétszobás lakást is kiutaltak nekik, hogy meglegyen az alapja az új életüknek. Az utóbbit kedvenc klubja, a Crvena Zvezda intézte neki.
A gond ezzel csak az volt, hogy Belodedicinek a bukaresti katonacsapatban főhadnagyi rangot adtak, és így már nemcsak egyszerű disszidensnek, hanem katonaszökevénynek is minősült.
Az ilyen tettet pedig nagyon nem szerették a szocialista országokban, különösen nem Romániában. Ezzel, és a meghozott döntésével ö is tisztában volt, amikor ezt nyilatkozta:
Az ügyemben biztosan kikérik a Ceausescu család véleményét is, hiszen a Steaua katonacsapat, és a román párt- és államfő fia, meg a testvére határozza meg a klub politikáját."
Elhagyott hazájában egy ideig titokban tudták tartani a távozását, ami nem volt nehéz, hisz a jugoszláv (és magyar határtól) kicsit távolabb eső településekre csak azok a hírek jutottak el, amelyeket a hivatalos szócsövek harsogtak. A magyar sajtó is csak február közepén neszelte meg a játékos döntését. Addig a románok próbálták szelíd módszerekkel visszaédesgetni, mert az erőszak ebben az esetben nem jöhetett szóba.
Edzője, Anghel Iordanescu személyesen utazott hozzá és próbálta rávenni a hazatérésre. Természetesen eredménytelenül. A román szövetség alelnöke, Mircea Pascu is tett egy jópofa kísérletet, amikor a következő – mondjuk így – politikailag korrekt nyilatkozatot tette közzé:
A Steaua játékosa turista útlevéllel látogatott Jugoszláviába, külföldi tartózkodási ideje még nem járt le. Bukaresti egyesülete azt várja, hogy bekapcsolódik a csapat tavaszi felkészülésébe."
A disszidens természetesen nem ment vissza Ceausescu országába, holott tudta, hogy legalább egy évig a Crvena Zvezdában sem mutatkozhat be hivatalos találkozón. Ennek ellenére a belgrádi csapat négyéves szerződést tett elé. Erről ezt mondta a játékos, aki a jugoszláv állampolgárság iránti kérelmét már Belodedics néven adta be:
A Zvezdának szurkolok másfél évtizede, nem négy, hanem tizennégy évre szóló szerződést is aláírtam volna a belgrádi piros-fehérekkel."
A Crvena Zvezda hivatalosan kikérte a játékengedélyét a Steaua Bucurestitől, amit nyilván csak a saját lelkiismerete megnyugtatására tett, mert pontosan tudta a választ. Pedig nevelési költségtérítés címen jelentős összeget ajánlott a Steauának és a román szövetségnek. Nyilván nem lepődtek meg a belgrádi vörös csillagok illetékesei, hogy a bukaresti csillagok válaszra sem méltatták őket. Ez elvi kérdés volt, és nem anyagi.
Belodedics hazaárulásért 10 éves börtönbüntetést kapott távollétében, és letiltották a nemzetközi szövetségnél a játékengedélyét.
Csakhogy ő otthon hivatalosan katona volt, és emellett amatőrként sportolt. Vagyis nem vonatkoztak rá a profikra kitalált szabályok.
A bukarestiek ekkor különböző trükkökkel próbálkoztak, hogy utólag profivá minősítsék. Ki tudja meddig húzódott volna ez az ügy, ha 1989 karácsonyán a forradalom nem söpri el Ceausescu diktatúráját.
1990. január 4-én általános amnesztiát hirdettek, amely őt is érintette. Ezenkívül a hozzáállását megváltoztató szövetség engedélyezte, hogy a nagyon népszerű játékos a Crvena Zvezdához szerződjön. Ám a FIFA akkori szabályai szerint hiába lett kettős állampolgár, a jugoszláv nemzeti csapatban soha nem léphetett volna pályára. Úgyhogy az engedékeny románok visszahívták a saját válogatottjukba. Ám ő nem bízott a román hatóságokban.
Kérte, hogy adják írásba az államhatalmi szervek, hogy nem lesz bántódása hazatérésekor. Nem adták. Így nem volt ott az olaszországi vb-n, ahol a válogatott a nyolcaddöntőben büntetőpárbaj után esett ki.
A következő szezonban is csak a Crvena Zvezda mezében szerepelt, és írt történelmet. Ám ezen tette előtt még kerüljön szóba, hogy több mint két évvel a menekülése után úgy tűnt, ismét román földre lép. 1991. február 10-ére a Zvezdát Temesvárra hívták egy felkészülési mérkőzésre. Természetesen Belodedics is utazott – legalábbis ebben reménykedtek a románok. Már-már államfőnek kijáró pompával várták haza a tékozló fiút.
A meccsre Temesvárra utazott Cornel Dinu, a sportminisztérium államtitkára, Mircea Sandu, a labdarúgó-szövetség főtitkára is. Belodedics azonban nem jött. Továbbra sem kapott garanciát arra, hogy nem lesz bántódása, ha Románia területére érkezik.
A meccset lejátszották, az újságírók pedig megunták, hogy két éve egy ország térdepel előtte, és arról cikkeztek, hogy a posztján (a már legálisan külföldre igazoló) Leverkusenben játszó Ionut Lupescu, valamint az Eindhovenben szereplő Gheorghe Popescu jobb nála.
Ez vagy igaz volt, vagy csak kicsinyes bosszú a semmibe vett újságírók részéről. Az viszont tény, hogy az 1990-91-es BEK-szezon összes mérkőzésén szóhoz jutott, és az általa irányított védelem kilenc találkozón csak hét gólt kapott. Az Olympique Marseille elleni döntőben 120 perc során egyet sem. Vagyis két BEK-döntője 240 perce alatt egyszer sem került csapata kapujába a labda. Akárcsak 1986-ban ezúttal is 11-esek döntötték el a kupa sorsát. Belodedics ezúttal vállalt lövést, a harmadik párban Jean-Pierre Papinnel. Nem hibázott, ahogy a Crvena Zvezdából senki sem.
Ő lett a történelemben az első focista, aki két különböző klubbal is megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.
Ezen tettét azóta már sokan lemásolták, de két ennyire esélytelen gárdával nyerni senki nem tudott azóta sem, és valószínűleg nem is fog. A chilei Colo-Colo elleni 3-0-s győzelemmel (megint egy kapott gól nélküli döntő!) a Világkupát (a mai Klub-vb elődjét) is elhódította csapatával. 27 éves volt akkor. Sokan a posztján a világ egyik legjobbjának tartották.
Ám világeseményen a válogatottal addig még nem szerepelt.
1992. március 7-én megnősült, és román felesége rábeszélte, hogy térjen vissza a román válogatottba. A szövetség főtitkára, Mircea Sandu közbenjárásának köszönhetően gyorsított eljárással „visszahonosították". 1992. április 8-án a Litvánia elleni barátságos találkozóra készülő kerethez megérkezett Belodedics.
Bár a várva várt hazatérés előtt keményen üzent a sajtó (a közvéleményt tájékoztatni kívánó) képviselőinek:
Nagy örömmel térek vissza Romániába, hiszen ez a hazám, és itt váltam ismert játékossá. Visszatérésemkor azonban nem szeretnék túl sok kamerát, mikrofont látni magam körül. Azt pedig már most kijelentem, egyetlen kérdést sem tűrök egykori menekülésemről. Nem válaszolok a romániai múltamat firtató kíváncsiskodásra sem.
Több mint három év elteltével ismét játszott a román válogatottban. Újra Belodedici néven. Visszafogadták. 2000. október 7-én szerepelt ott utoljára. Összesen 55-szörös román válogatott, játszott az 1994-es vb-n, az 1996-os és 2000-es Eb-n. Az amerikai világbajnokság negyeddöntőjében a büntetőpárbajban a svéd Henrik Larssonnal rúgott a hatodik párban, és hibája miatt nem jutott Románia az elődöntőbe.
A Crvena Zvezda után játszott a Valenciában és a Valladolidban, majd 34 évesen hazatért a Steaua Bucurestihez. Onnan vonult vissza 2001-ben.