Vágólapra másolva!
Jürgen Klopp vezetőedző védelmébe vette klubját, az FC Liverpoolt azután, hogy az angol labdarúgó-bajnokság élvonalának többi csapatához képest szerényen költekeztek a nyáron.

- utalt azokra az együttesekre a német szakember, akik a pénzügyi fair play szabályozásai ellenére is több sztárjátékost szerződtettek a nyáron.

Klopp a védelmébe vette a Liverpoolt, amiért keveset költött a nyáron Forrás: AFP/Laurence Griffiths

"Nekünk megvan a magunk útja, ami nem változott, mióta itt vagyok. Csak annyi pénzt költhetünk, amennyi bevételünk van, de soha nem lepett meg a riválisaink pénzügyi ereje.

Elég régóta vagyok az országban ahhoz, hogy tudjam, mindig megtalálják a módot az ilyen jellegű ügyletekre" - fogalmazott Klopp.

A mostani nyáron a címvédő City Premier League-rekordot jelentő összegért, 100 millió fontért szerződtette az Aston Villától a válogatott Jack Grealish-t, a Chelsea 97,5 millió fontot fizetett az olasz Internazionalénak a belga Romelu Lukakuért, míg a United a Borussia Dortmundnak utalt 85 millió fontot az angol válogatott Jadon Sanchóért. Ezzel szemben a Liverpool "csak" a 34 millió fontba kerülő, RB Leipzigtől megszerzett 22 éves Ibrahima Konatéval erősített.

Új igazolások helyett több kulcsember is hosszabbított a nyáron a Liverpoolnál, többek közözz Trent Alexander-Arnold és Virgil van Dijk Forrás: AFP/Ben Stansall

"A nyár mindig ugyanolyan:

az emberek azt gondolják, hogy ha nem igazolsz, akkor nem dolgozol.

Együtt tartottuk a csapatot, és ha valaki igazi Liverpool-szurkoló, akkor örül az elmúlt hetek híreinek" - fogalmazott Klopp a szerződését meghosszabbító Alissonra, Trent Alexander-Arnoldra, Fabinhóra és Virgil van Dijkra utalva.

A 2020-ban bajnok Vörösök szombaton az újonc Norwich City ellen kezdik a Premier League új szezonját.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!