Ronaldo szerint a United-szurkolók ennél jobbat érdemelnek
Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó-bajnokság 9. fordulójának rangadóján a Liverpool 5-0-ra kiütötte a Manchester Unitedot az Old Traffordon. A találkozó után a Vörös Ördögök sztárja, az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo vállalta a felelősséget a kudarcért és kijelentette, hogy a klub szurkolói jobbat érdemelnek.
Ronaldo profi pályafutása során - a 617 élvonalbeli meccse alatt - ez volt a második alkalom, hogy csapata legalább ötgólos vereséget szenvedett. A másik egy 5-0-s vereség volt a Real Madrid játékosaként a Barcelona ellen 2010 novemberében.
"Néha az eredmény nem az, amiért küzdünk. Néha az eredmény nem az, amit szeretnénk. És ez rajtunk múlik, csakis rajtunk, mert senki mást nem lehet hibáztatni.
A szurkolóink ismét elképesztőek voltak, folyamatosan buzdítottak minket. Ennél jobbat érdemelnek, sokkal jobbat
és rajtunk múlik, hogy ezt teljesítsük. Itt az idő" - írta Ronaldo a közösségi oldalán.
Ronaldo szerint a United-szurkolók ennél jobbat érdemelnek Forrás: AFP/Oli Scarff
Hosszabbítás
Végül jöjjenek a találkozó legérdekesebb statisztikái:
A Liverpool mindössze másodszor nyert egymás után legalább öt góllal bajnoki mérkőzést az élvonalban, és először azóta, hogy 1935 áprilisában egymás után 5-0-ra nyert a Stoke City és 6-0-ra a Chelsea ellen.
A Liverpool az angol bajnokság történetében mindössze a második csapat, amelyik egymás után két több mint 5 gólos győzelmet aratott idegenben úgy, hogy nem kapott gólt. Ez legutóbb a Manchester Unitednak sikerült 1960 februárjában és márciusában.
A Manchester United története legsúlyosabb hazai vereségét szenvedte el a Liverpool ellen, 1955 februárja óta először kapott ki otthon 5 góllal.
18 éves után Mohamed Szalah lett az első játékos, aki három gólt lőtt az Old Traffordon. Legutóbb ez 2003 áprilisában jött össze a kétszeres aranylabdás brazil Ronaldónak.
Mohamed Szalah már 106 gólos a Premier League-ben, ezzel ő a bajnokság történetének legjobb afrikai góllövője, megelőzve Didier Drogbát