Több játékos is koronavírusos a Tottenham csapatában
![fbl Horizontal](https://cdn.origo.hu/2023/12/VI6cqOCAyV7hM7Pj0CvyP8r2Bi-DZ9L5Ipq79EKvDDw/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmNDNjYzQ4NzkzODRkZDFiNzk5OGEwNzU2YmFhMjE2.webp)
A multimédiás tartalomszolgáltató úgy tudja, hogy az első csapat több játékosa és az edzői stáb két tagja kapta el a vírust,
bár a fertőzést még meg kell erősítenie a PCR-teszteknek.
Ha valóban elérte a járvány a klubot, akkor nagyon nehéz helyzetbe kerül az együttes, ugyanis csütörtökön a Rennes-nel játszik fontos mérkőzést a Konferencia Ligában, majd a bajnokságban vasárnap a Brighton, jövő csütörtökön pedig a Leicester vendége lesz, azaz egy héten belül három összecsapás vár rá.
Amennyiben rosszabbodik a helyzet, azaz többen megfertőződnek, elképzelhető,
hogy a meccsek halasztására kéri majd a Premier League-et a Tottenham.
A Rennes elleni találkozót minden bizonnyal megrendezik, miután az európai szövetség szabályai szerint egy klub csak akkor kérhet halasztást, ha nincs legalább 13 bevethető játékosa vagy egyetlen nevezett kapusa sem.
A londoni egyesület egyelőre nem kommentálta a PA értesülését.