Fiola Attila, aki a találkozót követően a pályán még elérzékenyülve, könnyeivel küszködve nyilatkozott, vasárnap kora délután már nyugodtabban, de korántsem kipihenve válaszolt a kérdésekre.
"Most is szörnyű éjszakám volt, mert nem aludtam semmit, talán másfél-két órát. Nagyon érzelemdús volt az elmúlt időszak, ugyanakkor
nagyon boldog és nagyon büszke vagyok, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek, és hogy örömet tudunk szerezni több millió magyarnak.
Sok sportoló mondja, hogy hosszú ideig fel sem tudja fogni, milyen sikert, eredményt ért el. Önnek sikerült már felfognia, hogy Eb-pontot érő gólt lőtt a világbajnoknak? - kérdezte az Origo a szombati meccs hősétől.
Szerintem ezt nem lehet felfogni. Nem is pár nap, hanem pár hónap, lehet, hogy több év kell. Még most is ráz a hideg, olyan hangulat volt, annyira magával ragadott, hogy még három órával a meccs után is fájt fejem. De ez olyan érzés, amit mindenkinek át kellene élnie egyszer.
"Mindig Fiola a legrosszabb", írta egy újságíró az Eb előtt, amikor arról kérdezték, szerinte ki lesz a tornán a magyar csapat legjobb és legrosszabb játékosa. Érez-e bármilyen elégtételt azok irányába, akik nem bíztak, nem hittek benne? - kérdeztük.
"Fiola Attilát nagyon sokan nem ismerik, de akik ismerik, azok nagyon szeretik. Már megszoktam, hogy bárhová megyünk, megkapom a magamét.
De őszintén, nem szoktam ezekkel foglalkozni, és a gólom után sem arra gondoltam, hogy ki mit ír, vagy gondol rólam.
Nem szoktam ezeket olvasgatni, kizárom az ilyen dolgokat" – aki azt is elárulta, nem látta azt a külföldi címlapot, ahol a világ leghíresebb futballistájának nevezik. A Llorisnak rúgott gólját ugyanakkor már látta a meccs óta, nem is egyszer.
"Visszanéztem vagy háromszázszor az éjszaka folyamán – mondta Fiola Attila, aki elárulta, hogy paksi kölyökfocista kora óta Fityónak szólítják, jobban is szereti, mint az Attilát. A híressé vált gólörömét is felidézte a fehérvári védő.
"A kapu mögé akartam eredendően menni, de aztán láttam, hogy ott a franciák vannak, gondoltam, hogy ez nem lenne annyira jó ötlet. Úgyhogy a kis asztal felé kanyarodtam, ahol a hölgy ült, aki éppen lefelé nézett. Gondoltam, biztos a telefonját nyomkodja, és lemaradt a gólról, úgyhogy az asztalra csaptam: "Tessék felébredni, gólt rúgtunk!" Aztán persze kiderült, hogy csak lehajolt az egyik füldugójáért, ami a gólöröm közben kiesett a füléből, de addigra már tízen ott álltunk körülötte, érthető, hogy megijedt, úgyhogy ezúttal is szeretnék tőle bocsánatot kérni!"
A csapat szerdán 21 órától a továbbjutásért lép pályára Münchenben Németország ellen. Győzelem esetén szinte biztos a nyolcaddöntős szereplés, ez azonban nem lesz könnyű feladat. Ugyanakkor nincs senki a magyar csapatban, aki ne ezzel a céllal szállna fel kedden a repülőre.
"Az első meccs után mindenki el volt keseredve, hogy ennyi munka után kiengedtük a kezünkből az egy pontot. De fel tudtunk állni ebből a helyzetből, és önbizalommal telve megyünk Németországba. Feltett szándékunk, hogy meglepetést okozzunk, de persze tudjuk, hogy ismét a világ egyik legjobb csapata lesz az ellenfél.
Az viszont egészen biztos, hogy mindenki 120 százalékot fog nyújtani a szerdai mérkőzésen is
– mondta Fiola, aki elárulta, hogy gyerekkorában édesapja nyomdokaiba lépve ő is tűzoltó szeretett volna lenni, de nem bánta meg, hogy csak a bátyja lett tűzoltó, ő pedig büszke rá, hogy focistaként tette boldoggá az embereket.
Schäfer András, a dunaszerdahelyi DAC 22 éves középpályásával nagyot fordult a világ: 2020. szeptember 3-án Törökország ellen egy Nemzetek Ligája-mérkőzésen lépett először pályára, szombaton pedig a világbajnok Franciaország ellen játszott kimagaslóan 75 percen át. A fiatal középpályás Szoboszlai Dominik és Kalmár Zsolt sérülése révén került be a magyar keretbe, ahol egyre több szerepet kap Marco Rossitól.
"Kalmár Zsoltival szinte óránként tartom a kapcsolatot, nagyon sajnálom, hogy megsérült, ahogy Szobit is természetesen,
de amikor itt van a lehetőség, akkor élni kell vele, és azt hiszem, hogy éltem is.
Fiolával ellentétben Schäfer látta a L'Équipe címlapját, miután az egyik újságíró éppen a sajtótájékoztató előtt mutatta meg neki. "Mondjuk, pont felrúgtam Pogbát, úgyhogy nem ez volt a meccs legszebb pillanata. Örülök persze, hogy egy ilyen rangos lap címlapján szerepelhettem, de nyilván inkább Pogbának szól, hogy együtt vagyunk azon a képen" – mondta Schäfer, aki elalvás előtt olvasással és rejtvényfejtéssel nyugtatja meg magát, és aki saját bevallása szerint soha nem volt az az izgulós típus, így a világbajnok elleni mérkőzés előtt is nyugodtan tudott aludni.
"Az olasz kitérő (2019-ben a Genoa igazolta le, majd kölcsönbe a veronai Chievóhoz került) után nagyon jó ívet vett a pályafuásom,
és most a világ egyik legboldogabb embere vagyok.
Örülök, hogy itt lehetek, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek."
Hogy visszaadott-e valamit az élet, azt több oldalról lehet vizsgálni, ha a tegnapi napot nézem, akkor persze igen, hiszen életem második Eb-jén szerepelhetek, játszhatok, gólt lőttem, szóval életem legjobb napjai vannak mögöttem. Akkor életem talán legjobb időszakát éltem, egy nagyobb klubhoz is igazolhattam volna akár, de ez nem sikerült, most azonban boldog vagyok."
Budapesttel ellentétben Münchenben biztosan nem lesz telt ház, adódik a kérdés két olyan meccs után, mint a franciák és a portugálok elleni, de ez aligha fog megzavarni minket.
Griezmann mondta, hogy nem készültek fel arra a hangulatra, ami fogadta őket, de erre szerintem nem is lehet, mert sehol máshol nincs ilyen hangulat.
Ha jól tudom, nagyjából 20 ezer néző lehet, remélem, minél több magyar drukker lesz a lelátón, mert nekem személy szerint az rengeteg pluszt ad a játékomhoz" – mondta Fiola Attila.
Ahogy Fiola Attila meze a lakásuk falára kerül, úgy Schäfer András meze is a családban marad.
"A család megbízott, hogy próbáljak mezt cserélni Mbappéval, de ő elég ideges volt a lefújás után, nem adta oda a mezét senkinek, még Fityónak sem, aki pedig gólt szerzett, így aztán a családnak be kell érnie két Schäfer-mezzel."
A két játékos elárulta, nem tudtak róla, hogy Marco Rossi 1-1-et tippelt a franciák elleni meccsre, de, "ha tudom, akkor lehet, hogy jobban ügyelünk, hogy ne kapjunk gólt, és akkor nem jött volna be a mester tippje" – mondta tréfásan Fiola Attila.