Csak fantomgólig jutott a Barcelona az újonc csapat ellen - videó
![fbl Horizontal FULL LENGTH ACTION SPORT](https://cdn.origo.hu/2023/12/inkzvwnZB0PTm6sofWcVEhuOKSKzF3e2y9eRF1EmETo/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IwNzg4NzcwMWM4MzQzZGE5ZGMzOWM1ZmRiNjA1Mjcx.webp)
A súlyos hétközi kupavereségből és kiesésből mindenáron győzelemmel akartak kilábalni a katalánok, akiknek nagyon jól jött, hogy a Real Madrid váratlan vereséget szenvedett a hétvégén. Ennek megfelelően Xavi együttese már a meccs elejétől nagy nyomás alá helyezte az ellenfelét, de
Robert Lewandowski és Ansu Fati közeli próbálkozásai is elkerülték a Girona kapuját,
ahogy egy pontatlan hazaadást is menteni tudott a kapus a gólvonal előtt.
A félidő közepén visszább esett az iram, majd a játékrész hajrájában előbb Raphinha veszélyeztetett, majd a 37. percben egy szöglet után Ronald Araujo tette kapura a labdát.
Antonio Mateu Lahoz játékvezető nem jelzett gólt, és noha
a visszajátszás alapján úgy tűnt, teljes terjedelmében áthaladt a labda a gólvonalon, a videobíró Lahoz ítéletét erősítette meg, azaz Paulo Gazzaniga kapus még éppen időben tudott menteni.
A második félidő elején folytatódott a hazai fölény, de a legnagyobb helyzet a Girona előtt adódott:
Taty Castellanos vezethette rá Marc-André ter Stegenre a labdát, de a kapu mellé tekerte azt.
A Barcelona a mezőnyben uralta a játékot, de nagy lehetőségeket egyik csatár sem tudott kialakítani – még a vendégek kontrái is nagyobb veszélyt hordoztak magukban, egyszer Araujo a saját kapuja felé.
Az utolsó percekben sem változott meg a játék képe, elsősorban szögletek és a Lewandowskihoz juttatott labdák után reménykedhettek a hazaiak, de
a pontatlanság vagy a meccs legjobbjának számító Gazzaniga mindig közbeszólt, így maradt a 0-0-s eredmény.
A döntetlennel a Barcelona előnye 10 fordulóval a vége előtt 13 pontosra nőtt a tabella élén a második Real Madriddal szemben.
32 ![]() |
77 ![]() |
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Real Madrid | 38 | 29 | 1 | 8 | 87-26 | 61 | 95 | GY GY GY D D |
2. | Barcelona | 38 | 26 | 5 | 7 | 79-44 | 35 | 85 | V GY GY GY GY |
3. | Girona | 38 | 25 | 7 | 6 | 85-46 | 39 | 81 | GY D V GY GY |
4. | Atletico Madrid | 38 | 24 | 10 | 4 | 70-43 | 27 | 76 | GY GY GY V GY |
5. | Athletic Bilbao | 38 | 19 | 8 | 11 | 61-37 | 24 | 68 | GY D V GY GY |
6. | Real Sociedad | 38 | 16 | 10 | 12 | 51-39 | 12 | 60 | GY V GY GY V |
7. | Real Betis | 38 | 14 | 9 | 15 | 48-45 | 3 | 57 | GY GY D V D |
8. | Villarreal | 38 | 14 | 13 | 11 | 65-65 | 0 | 53 | V GY GY D D |
9. | Valencia | 38 | 13 | 15 | 10 | 40-45 | -5 | 49 | V D V V D |
10. | Deportivo Alaves | 38 | 12 | 16 | 10 | 36-46 | -10 | 46 | GY D V GY D |