A világcsúcstartó úszófenomén kapcsán egy nagyobb cikkünkben értekeztünk arról, mi minden történt vele az elmúlt egy évben, hová tűnt el, miért nem lehetett szinte semmit sem tudni a felkészüléséről. Tokió olimpiai bajnoka úgy néz ki, továbbra is a maga útját járja és az úszócsapat után, valószínűleg csak a hétvégén, szombaton vagy vasárnap utazik ki Párizsba, számolt be róla a Magyar Nemzet. Emellett az is igaz, eredetileg nem a szerdai, hanem a július 25-ei, csütörtöki napon repült volna.
Sós Csaba, az úszók szövetségi kapitánya a reptéren elmondta,
Milák azért nem utazott szerdán ki Franciaországba, mert az ő programja csak július 30-án, kedden kezdődik a 200 méter pillangó délelőtti selejtezőivel.
Mellesleg a döntőt már másnap este megrendezik, így mindössze két nap alatt kiderül, sikerült-e a magyar klasszisnak megvédenie a három évvel ezelőtt megszerzett címét. A 24 éves sportolónak így maradt még pár napja arra, hogy itthon a saját ágyában, kényelmesen készüljön, nem kell a párizsi tumultussal, a rendkívül furcsa dobozágyakkal és a kis szobákkal bajlódnia.